Rohamtempóban terjed a majomhimlő, villámgyorsan emelkedik a fertőzöttek száma

majomhimlő

Tíz új majomhimlős esetet jelentettek a kanadai Québec tartományban, így a megbetegedések száma 15-re emelkedett, mindeközben Olaszországban hat új fertőzöttet azonosítottak.

„Arra számítunk, hogy az elkövetkező napokban további esetek megerősítése várható” – mondta Jean-Yves Duclos egészségügyi miniszter, aki szerint a minták elemzése folyamatban van.

„Számos intézkedést hoztunk az esetek felderítésére és a majomhimlő kanadai terjedésének megfékezésére” – tette hozzá, megjegyezve, hogy „a helyzet más, mint a koronavírus megjelenésekor volt”.

A szövetségi kormány elérhetővé tette az Imvamune nevű vakcinát és a nemzeti stratégiai vészhelyzeti készletben tárolt gyógyszereket. A védőoltás első adagjait kedden szállították Québec tartományba.

Míg a majomhimlő ellen nincs vakcina, amely általában magától gyógyul, a himlő elleni vakcina védelmet nyújthat a kontaktesetek ellen.

Kanada a múlt héten erősítette meg az első két esetet a francia nyelvű tartományban.

Olaszországban a legtöbb fertőzöttet a római Spallanzani-kórházban kezelik, amely az ország fertőző betegségekre szakosodott egészségügyi központjaként ismert. Rómában és környékén további tizenöt személyt tartanak megfigyelés alatt, jelenleg házi karanténban vannak.

A legelső esetet május 19-én azonosították egy Kanári-szigetekről visszatért férfin. A többi beteg közül is néhányan ott, vagy más európai országban, például Portugáliában jártak. Megfigyelés alatt vannak fertőzésgyanús betegek Szicília szigetén és Toszkánában is.  

Massimo Galli, a milánói Sacco kórház fertőző betegségek osztályának  volt főorvosa a SkyTG24 hírtelevíziónak szerdán úgy nyilatkozott, hogy a majomhimlő esetében nem lehet járványról beszélni, ellentétben az új típusú koronavírus okozta pandémiával. Kiemelte, hogy a majomhimlő nyállal terjed, nem lehet tüsszentéssel elkapni, ahogyan a koronavírus esetében történik. A majomhimlő lappangási ideje hat naptól egészen tizenöt napig terjedhet – tette hozzá Massimo Galli.

A halálozási arány nagyon alacsony a majomhimlő esetében - fejtette ki Giovanni Perri, a torinói Amedeo di Savoia kórház fertőző-osztályának orvosa. Perri felszólította mindazokat, akik a Kanári-szigeteken jártak, hogy jelentkezzenek ellenőrzésre a legközelebbi kórházban.

A majomhimlő olyan fertőző betegség, amelyet vírus okoz, ezt fertőzött állatok, leggyakrabban rágcsálók közvetítik az emberre. A vírust először 1958-ban fedezték fel makákók egy csoportjában. A majmokat kutatási céllal tanulmányozták, ezért kapta a vírus az Inserm, egy vezető francia orvosi kutatóintézet nevét.

A majomhimlőt az elmúlt hetekben Európában és Észak-Amerikában is kimutatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?