António Costa, az Európai Tanács (ET) elnöke rendkívüli uniós csúcstalálkozót készít elő Grönland miatt. Donald Trump Norvégiát hibáztatja a helyzetért, mert nem neki adták a tavalyi Nobel-békedíjat, ezért már nem a „béke a legfontosabb számára”.
Rendkívüli uniós csúcs lesz Grönland miatt, Trump szerint „most jött el az idő"
Vasárnap este nyilvános állásfoglalást adott ki António Costa, az ET elnöke a Grönlanddal kapcsolatos feszültség kapcsán. Ebben a tagállamokkal folytatott egyeztetése alapján arról ír, hogy a tagállamok továbbra is elkötelezettek és egységesek a „a nemzetközi jog, a területi integritás és a nemzeti szuverenitás elveit illetően”. Egyben támogatják Dániát és Grönlandot, és közös transzatlanti érdeknek tartják az Északi-sarkvidék békéjét és biztonságát.
Costa elítélte a Donald Trump által bejelentett büntetőadókat is, amelyek 7 uniós tagállammal és Nagy-Britanniával szemben februárban lépnének életbe.
„Osztjuk azt az értékelést, hogy a vámok aláásnák a transzatlanti kapcsolatokat, és hogy azok összeegyeztethetetlenek az EU–USA kereskedelmi megállapodással”
– jelentette ki Costa.
Egyben kijelenti, hogy az EU tagállamai „készek megvédeni önmagukat a kényszerítés minden formájával szemben”, de hozzáteszi azt is, hogy készek „további konstruktív együttműködést folytatni az Egyesült Államokkal minden közös érdekű kérdésben”.
A kialakult feszültség miatt, a további egyeztetések céljából úgy döntött, hogy a következő napokban összehívja az Európai Tanács rendkívüli ülését. Bár még mindig „fontos számára a béke”, de már az USA érdekei fontosabbak számára a békénél. A csúcstalálkozó időpontja még nincs kitűzve.
Trump Norvégiát hibáztatja, mert nem kapott Nobel-békedíjat
Közben Donald Trump arról írt a norvég miniszterelnöknek, hogy mivel nem ő kapta meg a Nobel-békedíjat, már nem is annyira híve a békének. Ráadásul a norvég kormányt hibáztatja, mert tavaly nem ő volt a díj kitüntetettje.
„Mivel az Ön országa úgy döntött, hogy nem nekem adja a Nobel-békedíjat – annak ellenére, hogy lezártam legalább nyolc háborút –, már nem érzem kötelességemnek, hogy csak a békére gondoljak”
– írta Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnöknek a Bloomberg által megszerzett levél szerint Trump.
Jonas Gahr Støre a Bloombergnek küldött nyilatkozatában azt írta:
„Ami a Nobel-békedíjat illeti, már számos alkalommal elmagyaráztam Trumpnak, hogy a díjak kiosztásáról közismert módon a független Norvég Nobel Bizottság dönt.”
Ma hajnalban Trump egy posztjában újra Grönlanddal foglalkozott, vette észre a Telex. Azt írta, hogy a NATO már 20 éve kéri Dániától, hogy szabaduljon meg az orosz fenyegetéstől Grönlandnál, de szerinte Dánia erre azóta sem volt képes.
„Most jött el az idő, és ez meg is fog történni!”
– írta Trump.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.