Referendumot kezdeményez a román elnök a bírák és ügyészek körében, amit az ellenzék alkotmánysértésnek tart

nicusor dan

Referendumot kezdeményez Nicusor Dan román államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja és az elnök felfüggesztését helyezte kilátásba.

Nicusor Dan vasárnap rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy korábbi felhívására mintegy kétezer oldalnyi üzenetet kapott a bíráktól és ügyészektől, akik az igazságszolgáltatási rendszer működésének gondjait részletezték, de a hétfőre meghirdetett személyes találkozóra – az esetleges következményektől tartva – nagyon kevesen szándékoznak elmenni. Sőt több bíró és ügyész jelezte, hogy csak akkor lenne hajlandó szóban is beszélni az igazságszolgáltatás gondjairól, ha névtelenséget garantálnak számára.

Az elnök bejelentette, hogy hétfőn nyilvános beszélgetésre várja azokat, akik vállalják mondanivalójukat, később pedig azok is lehetőséget kapnak beszélni vele, akik ezt bizalmasan, négyszemközt akarják megtenni. Ha a nyilvános beszélgetésen konkrét vádak hangzanak majd el, akkor szerveznek egy másik nyilvános találkozót is, amelyen az érintettek megvédhetik magukat, ismertethetik a maguk álláspontját - részletezte a sajtótájékoztatóról beszámoló Agerpres hírügynökség.

Nicusor Dan szerint a bíráktól és ügyészektől érkezett üzenetekből az a következtetés vonható le, hogy a CSM, illetve a bíróságok vezetőségi tagjainak egy része nem a köz érdekében dolgozik, hanem szűk csoportérdekeket szolgál. Nicusor Dan ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezekre a súlyos vádakra egyelőre nincsenek bizonyítékok, ellenőrzésük pedig időigényes.

Az elnök közölte, az ünnepek elteltével egy olyan – általa referendumnak nevezett – konzultációt fog szervezni a bírák és ügyészek körében, amelyen egyetlen kérdés lesz: „A CSM a köz érdekében jár el, vagy egy, az igazságszolgáltatási rendszeren belüli csoport érdekeit szolgálja?”.

Ha a megkérdezettek többsége azt válaszolja, hogy CSM a köz érdekében jár el, akkor folytatják a vitát a szükséges törvénymódosításokról, ha azonban zömében azt fogják válaszolni, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács csoportérdekeket szolgál, a „testületnek azonnal távoznia kell” – szögezte le vasárnapi sajtóértekezletén az államfő.

Vasárnap este ellenzéki szenátorok és képviselők egy csoportja bejelentette, hogy álláspontjuk szerint Nicuşor Dan megsértette a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét, ezért az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

A két házelnöknek címzett kérést a kezdeményezők nevében Ninel Peia, a Béke – Románia az első elnevezésű parlamenti frakció szenátora írta alá.

Romániában csaknem két hete bontakozott ki éles közéleti vita az igazságszolgáltatás funkcionális függetlenségéről, miután a Recorder oknyomozó portál A foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmjében azt állította, hogy az igazságszolgáltatási rendszer csúcsvezetői adminisztratív módszerekkel akadályozzák a korrupt politikusok és befolyásos üzletemberek büntetőjogi felelősségre vonását. A kétórás dokumentumfilm nézettsége a közzététele óta eltelt 11 nap alatt megközelítette az ötmilliót, az ország nagyvárosaiban pedig estéről estére tüntetők vonultak utcára kifejezni elégedetlenségüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?