Putyin szerint az Ukrajna elleni háborúnak össznemzeti támogatottsága van

Vlagyimir Putyin

Össznemzeti támogatottsága van az Ukrajna elleni „különleges katonai műveletnek” – jelentette ki vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A Népfront által „Mindent a győzelemért!" néven rendezett fórumon az orosz elnök úgy fogalmazott, hogy „azt látjuk, hogy a társadalmi támogatottság jóval átfogóbb. Valójában össznemzeti. Részt vesz benne, minden túlzás nélkül, az egész ország” – fűzte hozzá.

Példaként az orosz elnök egyebek között az önkéntes egyleteket hozta fel, amelyek az ország minden régiójában szerveződnek.

Állami és magánkezdeményezések részeként műhelyek, termelési egységek nyílnak meg. Az emberek népi ezredekbe tömörülnek.

Beszélt arról is, hogy az utóbbi három évben mintegy 54,5 milliárd rubel „népi forrás” gyűlt össze magánemberektől, illetve kisebb-nagyobb vállalatoktól a különleges katonai művelet támogatására.

Az államfő köszönetet mondott azoknak is, akik pénzt, ruházatot, háztartási eszközöket és háztartási cikkeket adományoznak segítve ezzel „a Donbasz és Novorosszija lakóit a határ menti régiókban”.

Putyin mindemellett egy perces néma csönddel emlékezett meg a harcokban elesett katonák emléke előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?