Orosz diplomata: Moszkva nem fog beletörődni a finn és a svéd NATO-tagságba

ukrán válság k

A NATO-nak nem kellene illúziókat táplálnia azzal kapcsolatban, hogy Oroszország egyszerűen beletörődik Svédországnak és Finnországnak a blokkhoz való csatlakozásába – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak hétfőn Moszkvában.

„Az, hogy Svédország, és Finnország biztonsága nem fog megerősödni a döntés következtében, számunkra teljesen nyilvánvaló” – mondta.

„Az pedig, hogy milyen formában fogunk gondoskodni biztonságunkról a NATO általános konfigurációjának megváltoztatása után, külön kérdés. Ez attól függ, hogy a gyakorlatban mi lesz a következménye Finnország és Svédország várható csatlakozásának az Észak-atlanti Szövetséghez. Ne legyenek illúziók Brüsszelben, Washingtonban és más NATO-fővárosokban, hogy ebbe egyszerűen beletörődünk” – tette hozzá.

Figyelmeztetett, hogy a svéd és a finn NATO-csatlakozásnak következményei lesznek.

„A katonai feszültség általános szintje növekedni fog, ezért a kiszámíthatóság csökken majd ezen a területen. Kár, hogy a józan észt felváltják valamiféle képzelgéssel arról, hogy mit kellene tenni a kialakult helyzetben. Ez egy újabb súlyos hiba, amelynek messzemenő következményei lesznek. De mit tehetünk, ha ma ilyen szinten állnak azok, akik az érintett országokban politikai döntéseket hoznak?” – tette fel a kérdést a diplomata.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt hangoztatta, hogy a Kreml aggódik Finnország és Svédország NATO-csatlakozási döntése miatt, és Oroszország biztonsága szempontjából, amelyet feltétlenül szavatolni fog, alaposan elemezni fogja a két skandináv ország belépésének lehetséges következményeit.

„Nem gondoljuk, hogy Finnország és Svédország NATO-csatlakozása bármi módon is erősíteni és javítani fogja a biztonsági struktúrát kontinensünkön” – mondta Peszkov.

Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban rámutatott, hogy Oroszországnak sem Finnországgal, sem Svédországgal nincs területi vitája, ugyanakkor ha Ukrajna „potenciálisan NATO-taggá válna, akkor Oroszországnak területi vitája lenne egy olyan állammal, amely tagja a szövetségnek, ami hatalmas, óriási kockázatokat hordoz az egész kontinens számára”.

Mint mondta, Moszkva fokozott figyelemmel fogja kísérni a fejleményeket. Jelezte, hogy a Kreml felfigyelt azokra a svéd nyilatkozatokra, amelyek szerint Svédország még a szövetségi tagság feltételei mellett sem fog külföldi katonai bázisokat vagy fegyverrendszereket befogadni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?