Orbán Viktor szerint „személyfüggő” a megállapodás az amerikai szankciók alóli mentességről

trump orban

Személyfüggő a megállapodás az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alóli mentességről – mondta a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor hangsúlyozta, a megállapodás pártpolitikától mentes, a kormánnyal az is jól jár, aki nem rá szavazott.

A kormányfőt megkérdezték, meddig tart az amerikai szankciók alóli mentesség, mert az amerikai külügyminiszter egy évről beszélt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, aki fölül van, annak a szava számít, az elnök van fölül. Azzal kell számolni – folytatta –, amíg Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét és nemzeti kormány van Magyarországon, addig a rezsicsökkentés él.

Hozzátette, ha ennek bármelyik eleme megváltozik, új helyzet van, akkor „a rezsicsökkentésnek nuku”, ez egy személyfüggő megállapodás, a bürokraták meg leírják, amit leírnak, annak nincs semmi jelentősége.

Orbán Viktor azt mondta, ha nem kötöttek volna megállapodást, akkor november végétől minden magyar család körülbelül háromszoros rezsiszámlát fizetne, és a benzin ára elérné a literenként ezer forintot.

A megállapodás minden magyarnak jó hír. 2022-ben is mondtam, aki nem ránk szavaz, velünk az is jól jár – jelentette ki, hozzátéve, ez egy olyan téma, ahol semmilyen pártpolitikai vitának nincs helye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?