Olaszországban továbbra is teljes a készültség a tüntetések miatt

palesztin tüntetés

Negyedik napja tart az Olaszországot megbénító tüntetéssorozat, amely a Gázába tartó nemzetközi segélyflottilla feltartóztatásakor indult. Szombat délután újabb tömegmegmozdulást tartanak Rómában, amelyet rendkívüli biztonsági készültség kísér.

A Palesztina szabadságáért meghirdetett utcai tiltakozási menetek szerda estétől ismétlődnek.

Kezdetben spontán tüntetéseket tartottak, miután az izraeli hatóságok feltartóztatták a Gázába tartó Global Sumud Flottilla hajóit. Pénteken a szakszervezetek általános sztrájkot vezettek, amelyet több mint száz városban késő estig tüntetések kísértek. A többi között Milánóban és Bolognában tiltakozók csoportjai összecsaptak a rendőrökkel, amikor a hatóságok igyekeztek megakadályozni az utak, vasútvonalak, kikötők, repülőterek elfoglalását. Torinóban tüntetők közlekedési táblákkal támadtak a rendőrökre.

Szombat délutánra Rómában hirdettek meg megmozdulást, amely végighalad a történelmi városközponton, érinti a Colosseumot és a lateráni Szent János-bazilikát. A korábbi tüntetésekkel ellentétben ezt kizárólag szélsőbaloldali, palesztinpárti mozgalmak szervezik, és a „cionizmus leállítására, a (palesztin) ellenállás erősítésére” szólít fel.

A fővárosban ismét rendkívüli készültség lépett életbe: ellenőrzik a Rómába vezető autósztráda-kapukon belépő járműveket, vasút- és metrómegállókat.

Maurizio Landini, a CGIL szakszervezet főtitkára szerint a pénteki általános sztrájk sikeres volt, sikerült megbénítani az országot. A CGIL adatai szerint több mint kétmillióan tüntettek az utcákon.

A belügyminiszter, Matteo Piantedosi szerint a tüntetők kevesebb mint fél millióan voltak, és az utóbbi két napban ötvenöt rendőr sérült meg a tüntetők feltartóztatása közben. Piantedosi úgy vélte, a CGIL „társadalmi forradalmat akar kirobbantani”.

„Ezek nem tüntetők, hanem bűnözők, a CGIL politikai harcot folytat” – hangoztatta a közlekedési miniszter és egyben miniszterelnök-helyettes, Matteo Salvini.

A tüntetéseken részt vevő Elly Schlein, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára kijelentette, a római kormány a sztrájk- és véleménynyilvánítási jogot akarja csorbítani.

A nemzetközi segélyflottillában részt vett négy olasz európai parlamenti képviselő, a PD, az Öt Csillag Mozgalom és a Zöldek és Baloldal Szövetsége politikusai pénteken visszatértek Rómába.

A külügyminiszter, Antonio Tajani közölte, hogy további 26 olaszt utasítanak ki azonnali hatállyal Izraelből, így tizenöt marad börtönben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?