Moszkva. A megdöntött iraki rendszer több millió hordó olajat utalt ki orosz tisztségviselők, pártok és cégek részére, s ezek több millió dollár haszonra tettek szert ennek továbbadásából. Ezt a The Moscow Times közölte tegnap. A lap hozzájutott az iraki kormányzó tanács számára februárban készült jelentéshez.
Nyakig vannak az oroszok
Az iraki jelentés szerint a Huszein-rezsim az olajiparban járatlan cégeknek, egyéneknek, pártoknak utalt ki meghatározott tételeket. Nem világos, hogy ezek mennyit fizettek a jogokért, de feltehetőleg (viszonteladóként) továbbadták olajukat ENSZ-felhatalmazással rendelkező kereskedőknek, akik azt a nemzetközi piacon értékesítették. „ĺgy az orosz szervezetek nem feltétlenül sértették meg a szankciórendszert, noha a jelentés gyanúsnak minősítette viselkedésüket” – mondta egy nyugati diplomata a moszkvai lapnak, hozzátéve: „ehhez azt kellene bizonyítani, hogy közrejátszottak Irak pénzekhez való hozzájuttatásában, ami kemény dió”. Mindenesetre a jelentés szerint Oroszország egyharmaddal részesedett a hat év alatt kiutalt olajtételekből. Az orosz kommunista párthoz kötődő cégek állítólag 16,4 millió dollár, a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette LDPR fele ennyi haszonra tett szert. A jelentés gyanúba keveri a rendkívüli helyzetek minisztériumát és annak kereskedelmi karját, az Emercom céget is. A tárca gazdája, Szergej Sojgu egyben a Kreml-párt egyik vezetője is.
Mindamellett az érintettek már januárban cáfoltak bármiféle viszszaélést, amikor ezek a vádak egy iraki lapjelentés nyomán először felröppentek. Zsirinovszkij – aki pedig nyíltan kiállt Szaddám rendszere mellett és járt is a diktátornál Bagdadban – ugyancsak tagadta, hogy olajat kapott volna a politikai támogatásért. A jelentés az orosz ortodox egyházat is feltünteti az osztogatási listán, de elismeri, hogy valójában nem kapott olajat és nem profitált a sémából.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.