Netanjahu: Soha nem látott szinten van az amerikai-izraeli együttműködés és bizalom

trump netanjahu

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg – a politikus erről az amerikai törvényhozás vezetőivel tartott találkozó után beszélt Washingtonban.

Az izraeli kormányfő azt is kifejtette, hogy sikerült közelebb kerülni a tűzszünethez a Hamásszal, és azt hangoztatta, hogy a közel-keleti térségben komoly esély mutatkozik a békére.

Ezzel egy időben Steve Witkoff, az amerikai elnök közel-keleti ügyekért felelős különleges megbízottja a Fehér Házban tartott kormányülésen azt hangoztatta, hogy a hét végére létrejöhet a 60 napos tűzszünet, amely magában foglalhatja 10 még életben lévő túsz szabadon engedését és további 9 elhunyt fogoly holttestének kiadását.

Az összesítések szerint a Hamász még összesen 50 embert tart magánál a 2023. október 7-én elrabolt túszok közül, akik között még huszan lehetnek életben.

Donald Trump elnök a vezetésével tartott kabinetülésen arról beszélt, hogy kedden este ismét találkozhat Benjamin Netanjahuval, amikor kifejezetten a gázai konfliktus lezárására koncentrálnak majd.

Hétfő este a Fehér Házban munkavacsora keretében tartottak amerikai-izraeli csúcstalálkozót, amelyen a közelmúlt eseményeit értékelték, többi között az Irán elleni katonai offenzívát, amelybe az Egyesült Államok az atomlétesítmények elleni célzott légicsapással kapcsolódott be.

Az izraeli miniszterelnök a hétfői találkozón többi között azt jelentette be, hogy Donald Trump elnököt a közel-keleti béke érdekében végzett munkájáért Nobel-békedíjra javasolja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?