Nemzetközi Atomenergia-ügynökség: megsemmisülhettek az urándúsító centrifugák az egyik iráni üzemben

izrael-irán teherán

Valószínűleg megsemmisültek az iráni Natán urándúsító üzem centrifugái az Izrael által végrehajtott támadások következtében – mondta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) főigazgatója.

Rafael Grossi a brit BBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a pénteki izraeli támadás okozta áramkimaradás nyomán a centrifugák valószínűleg „súlyosan megrongálódtak, ha ugyan nem semmisültek meg teljesen”.

Az IAEA kormányzótanácsának rendkívüli ülésén Bécsben Grossi arról számolt be, hogy a pénteki támadások óta a súlyosan megrongálódott natáni létesítmény (Natanz Nuclear Facility) nem szenvedett további károkat. Közölte, hogy Natán föld alatti létesítményeit nem érte ugyan találat, de az ott telepített berendezések megsérülhettek az áramkimaradás következtében.

A telephelyen belül a sugárzás veszélyes szintet ért el, a létesítményen kívül azonban az értékek továbbra is normálisak – jelentette ki az IAEA főigazgatója Bécsben. A natáni telephely felszíni része, ahol az uránt 60 százalékos dúsításig dolgozzák fel, megsemmisült.

Az IAEA vezetője szerint négy épület megrongálódott Iszfahánban is, míg a Fordóban található föld alatti dúsítóüzemből eddig nem érkezett jelentés károkról.

Izrael saját állítása szerint a támadásokkal meg akarja akadályozni, hogy Irán atomfegyvert építsen. Teherán azonban hangsúlyozza, hogy atomprogramja kizárólag polgári célokat szolgál.

Grossi Bécsben figyelmeztetett, hogy a katonai eszkaláció késlelteti „a diplomáciai megoldás eléréséhez szükséges erőfeszítéseket, amelyek hosszú távon biztosítanák, hogy Irán ne szerezzen atomfegyvereket”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?