Németország egymilliárd eurót fordít az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni globális küzdelem támogatására

malária

Németország egymilliárd eurót fordít az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni globális küzdelem támogatására a következő három évben – jelentette be Reem Alabali-Radovan német fejlesztési miniszter a berlini egészségügyi világkonferencia megnyitóján.

Ezzel a döntéssel azt a fontos jelzést akarjuk küldeni, hogy Németország továbbra is elkötelezett amellett, hogy megvédje az embereket világszerte a betegségektől – mondta a miniszter, megjegyezve, hogy a Globális Alap támogatásáról fájdalmas költségvetési megvonások és a tárcára nehezedő jelentős pénzügyi nyomás mellett hozták meg a döntést.

Hangsúlyozta, hogy a jelentősebb fertőző betegségek elleni védekezés nemcsak humanitárius kötelesség, hanem a józan ész is ezt diktálja, hiszen a kórokozók nem ismernek országhatárokat.

Minden befizetett euró megtérül, erősíti a partnerországok egészségügyi rendszereit, és ellenállóbbá teszi a világot. Ilyen módon több millió emberéletet menthetünk meg – hangsúlyozta a német miniszter.

Az AIDS, a tuberkulózis és a malária felszámolására 2002-ben létrehozott Globális Alap a legjelentősebb multilaterális pénzügyi támogatója az alacsony jövedelmű országok egészségügyi rendszereinek. Munkáját kormányok, alapítványok és magánadományozók finanszírozzák.

Az egészségügyi világcsúcsot minden évben októberben rendezik meg Berlinben, az idei konferencia formális megnyitóját vasárnap este tartották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?