Berlin. August Hanning, a német hírszerzés (BND) vezetője szerint minden jel arra utal, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorista szervezet vezetője él. „Továbbra is észleljük ténykedésének nyomait.
Német felderítés: bin Laden él
Berlin. August Hanning, a német hírszerzés (BND) vezetője szerint minden jel arra utal, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorista szervezet vezetője él. „Továbbra is észleljük ténykedésének nyomait. Megpróbál szervezni, megpróbálja motiválni híveit” – mondta Hanning egy nemzetközi szimpóziumon, hozzátéve: a német hírszerzés továbbra is abból indul ki, hogy bin Laden valahol az afgán–pakisztáni határ körzetében bujkál. Hanning a szakszolgálatok tanácskozásán arra figyelmeztetett, Irakot a szétesés fenyegeti, s az ország terrorista fészekké válhat. A BND vezetőjét korábban úgy idézték, hogy Irak válaszúthoz érkezett: vagy stabilizálódik a helyzet, vagy káosz következik, a polgárháború évei, mint egykor Libanonban. Hanning azt mondta, a muzulmán országokban még mindig növekvő nyugatellenes hangulatot tapasztalnak. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.