Nem lesz jelen a jövő heti klímacsúcson a brit uralkodó

II. Erzsébet királynő

A tervekkel ellentétben nem utazik el a skóciai Glasgowban rendezendő jövő heti nemzetközi klímacsúcsra a brit uralkodó. A Buckingham-palota kedd esti bejelentése szerint II. Erzsébet királynő előre rögzített üdvözlőbeszédben köszönti majd a nemzetközi rendezvény vendégeit.

Néhány napon belül ez a második jelentősebb program, amelyet a 95 esztendős uralkodó lemondott.

Múlt szerdán a palota azt közölte, hogy a királynő lemondta észak-írországi látogatását, és „vonakodva ugyan”, de elfogadta orvosai tanácsát, hogy néhány napot töltsön pihenéssel.

A múlt hét második felében az udvar bejelentette azt is, hogy II. Erzsébet királynő egy éjszakát kórházban töltött „bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából”, de már csütörtök délben visszatért rezidenciájára, a London nyugati határában fekvő Windsorba.

A palota keddi közleménye szerint a királynő – miután orvosai továbbra is azt tanácsolják, hogy pihenjen – jelenleg könnyített munkarendben dolgozik a windsori kastélyban. Az udvar kedden felvételeket tett közzé arról, hogy a királynő videókapcsolaton keresztül audienciákat tartott több nagykövet részvételével.

Az udvar keddi tájékoztatása szerint „Őfelsége sajnálkozással ugyan, de úgy döntött, hogy nem utazik Glasgowba, így nem lesz jelen a COP26 klímacsúcs jövő hétfőn esedékes esti fogadásán”.

A Buckingham-palota szóvivője szerint a királynő csalódottan vette tudomásul, hogy nem vehet részt a fogadáson, de rögzített videóüzenetben köszönti majd az egybegyűlt küldötteket.

A palota továbbra sem részletezte, hogy a királynőt milyen okokból tanácsolták el orvosai az utazástól.

II. Erzsébet királynő múlt heti rövid kórházi tartózkodásának okáról sem hangzott el részletes tájékoztatás. Ez összhangban van azzal a hagyományos gyakorlattal, amelynek alapján az udvar a szükséges minimumon túl soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi problémáiról.

A titoktartás szigorára jellemző, hogy II. Erzsébet királynő néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.

A brit uralkodó április 21-én töltötte be 95. életévét. A születésnap azonban hivatalos rendezvények nélkül, gyásszal telt, mivel II. Erzsébet királynő férje, Fülöp edinburghi herceg április 9-én, néhány héttel századik születésnapja előtt elhunyt.

Az uralkodó és Fülöp herceg tavaly novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?