Bukarest. Nem vehet részt a november végi romániai választásokon az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), mivel a román Országos Választási Iroda (BEC) elutasította a szervezet támogatóinak aláírásait tartalmazó, múlt héten benyújtott listákat.
Nem indulhat az erdélyi MPSZ
Szilágyi Zsolt, az MPSZ választmányi elnöke szerint a BEC nem bizonyította jogerősen, hogy a listák hiteltelenek lennének. Szerinte ez esetben nem jogi, hanem politikai döntésről van szó. Az MPSZ-t mindenképpen ki akarták zárni a választásokról, vélekedett a politikus, emlékeztetve arra: Markó Béla RMDSZ-elnök már a múlt csütörtökön tudta, hogy mi lesz a BEC döntése. Az RMDSZ ügyvezető elnökségének tegnapi nyilatkozata szerint az utóbbi napokban az MPSZ több rágalmazó, a romániai és a nemzetközi közvéleményt félretájékoztató állásfoglalást közölt a parlamenti választásokra összeállított tagsági névjegyzékkel kapcsolatban. A dokumentumban az elnökség szükségesnek tartotta tisztázni a közvélemény előtt, hogy Románia alkotmánya pozitív diszkriminációt alkalmaz a nemzeti kisebbségek irányában. A parlamentben 19 nemzeti kisebbség van jelen. Azért, hogy ne illetéktelen személyek képviseljék a nemzeti közösségeket a parlamentben, törvényi meghatározás született, amely azon nemzeti kisebbségek számára adja meg a pozitív diszkriminációs jogot, melyek az illető kisebbség legalább 15 százalékát képviselik. A roma és magyar nemzeti kisebbség esetében még ennél is enyhébb az előírás. Ez a magyar nemzeti kisebbség esetében 1,75 százalékot jelent a magát magyarnak valló állampolgárok számához képest, mégpedig az utolsó népszámlálás adatai szerint.
Nem jött létre párbeszéd
Kolozsvár. Nem jött létre párbeszéd, az álláspontok továbbra is eltérnek Markó Béla, az RMDSZ és Szász Jenő, az MPSZ elnöke között. Tegnap mindkét politikus tárgyalt a közvetíteni próbáló Tőkés László református püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével. Egyértelműen kiderült: Szász továbbra is közös – RMDSZ- és MPSZ-jelölteket egyaránt tartalmazó – lista összeállítását akarja. Markó ezzel szemben hangsúlyozta, az RMDSZ előválasztásainak eredményeként összeállt listához már nem lehet hozzányúlni. Markó és Tőkés megállapodott abban, hogy folytatják a párbeszédet, és két héten belül sort kerítenek egy újabb találkozóra. (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.