Nagy-Britannia mélységi csapásmérésre alkalmas rakétát fejleszt ki Ukrajna számára

uarus kp

Újabb fejlesztéssel állt elő az Egyesült Királyság.

A londoni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Nightfall (Alkony) nevű fejlesztési program célja olyan rakéta kidolgozása, amely szárazföldi indítóállásokról bevetve 500 kilométernél nagyobb távolságra tud eljuttatni 200 kilogrammnyi nagy hatóerejű robbanótöltetet.

A tárca ismertetése szerint a rakétatípusnak – amelynek kifejlesztésére a brit kormány már meg is hirdette a versenytárgyalást – „jelentős fenyegetettségi szintű hadszíntereken”, erőteljes elektromágneses zavarás körülményei között is működőképesnek kell lennie.

A Nightfall rakétákat számos járműtípusról lehet majd indítani rövid időközönként, és a bevetés után az indítóállomásként működő járműveket gyorsan vissza lehet vonni az indítás helyszínéről, lehetővé téve, hogy az ukrán fegyveres erők kulcsfontosságú orosz katonai célpontokat támadjanak, még mielőtt az orosz hadsereg válaszolni tudna a csapásmérésekre – fogalmaz ismertetésében a brit védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a cél havi tíz Nightfall rendszer előállítása; egy-egy rakéta ára legfeljebb 800 ezer font lehet. A Nightfall program erőteljes, költséghatékony, nagy hatótávolságú csapásmérő kapacitással látja el Ukrajnát minimális exportellenőrzési kötelezettségek mellett – áll a tárca beszámolójában.

A minisztérium szerint a program alapján három – egyelőre meg nem nevezett – ipari csoport kap egyenként 9 millió font (négymilliárd forint) értékű fejlesztési megbízást az új rakétatípus tervezésére, kifejlesztésére és arra, hogy a tesztek után tizenkét hónapon belül leszállítsák a Nightfall rendszerhez gyártott első három rakétájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?