Motoros fegyveresek gyilkoltak meg egy bűnügyi újságírót Görögországban

Jórgosz Karaivaz

Jórgosz Karaivaz bűnügyi újságíró meggyilkolásának mielőbbi felderítését ígérte az athéni kormány szombaton.

"A görög rendőrség nagyon gyorsan meg fogja találni a felelősöket, és bíróság elé állítja őket" - mondta Mihalisz Kriszokojdisz görög polgári védelmi miniszter az ERT görög állami tévécsatornának.

A tárcavezető hozzátette: találkozott Kiriakosz Micotakisz görög kormányfővel, aki az eset sürgős felderítését kérte

Eközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elítélte a gyilkosságot, "megvetendő, gyáva tettnek" nevezve azt. A Twitteren azt írta: Európa kiáll a szabadságjogokért, amelyek közül a sajtó szabadsága az egyik legszentebb.

Karaivazt szemtanúk beszámolója szerint két, motoron érkező fegyveres gyilkolta meg pénteken az Athén egyik elővárosában, Alimoszban található otthona közelében. A bűncselekmény indítékáról egyelőre semmit sem tudni.

A rendőrség szerint az elkövetők több lövést is leadtak az 52 éves újságíróra. Karaivazzal hét lövedék végzett, míg a helyszínen eddig összesen 17 töltényhüvelyt találtak. Mivel a környéken élők a rendőrség szerint nem hallottak semmit, ezért feltételezik, hogy a lövéseket hangtompítóval ellátott fegyverből adták le.

Az újságíró a STAR TV kereskedelmi csatornának dolgozott, és főleg jogi és rendőrségi ügyek tudósításáról volt ismert hazájában. Az áldozat kollégái szerint a gyilkosok egy olyan bűnszövetkezet megrendelésére dolgozhattak, amely tevékenységével Karaivaz tudósításaiban foglalkozott.

A történtek sokban emlékeztetnek a tizenegy éve meggyilkolt Szókratisz Gioliász újságíró ügyére, akit szintén az otthona előtt öltek meg 16 lövéssel. Akkor egy szélsőbaloldali terrorszervezet jelentkezett elkövetőként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?