Külföld

Moszkva tájékoztatta Washingtont, hogy nincsenek agresszív tervei Ukrajnával szemben

Oroszország tájékoztatta az Egyesült Államokat arról, hogy nincsenek agresszív tervei Ukrajnával szemben – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára kedden a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapnak nyilatkozva.
author
MTI

2021. november 30. 19:53

Vlagyimir Putyin
- TASR/AP-felvétel

„Az amerikai félhez intézett azon felhívásaink ellenére, hogy fejezze be a dezinformáció terjesztését mind a tömegtájékoztatási eszközökben, mind az európai partnerekkel történő kapcsolattartásban, ebben nem történt változás” – nyilatkozott.

Patrusev ennek okát abban látta, hogy Washington Moszkva állítólagos agresszív terveire hivatkozva újabb szankciókat kíván bevezetni Oroszország ellen és fegyvert szállítana Ukrajnának. Az orosz tisztségviselő szerint az ukrán határ közelében nincsenek indokolatlan orosz csapatmozgások és nem tervezett gyakorlatok. Hozzátette, hogy Oroszország figyelemmel kíséri a NATO és Ukrajna csapatainak mozgását a határai közelében.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a brazil hivatali partnerével Carlos Alberto Francával közösen megtartott moszkvai sajtótájékoztatón sérelmezte, hogy a NATO „jelentős alegységeket és haditechnikát” dob át az orosz határok közelébe, Ukrajnában, a Donyec-medencében pedig erőket és erőket vontak össze „egyre nagyobb számú nyugati kiképző támogatása mellett”.

Lavrov szerint a nyugati országok évek óta „oroszellenes lépésekre provokálják” Kijevet, amely „katonai kalandokra ragadtathatja magát”.  Kifejezte reményét, hogy „a jelenlegi kijevi rezsim nem követi Szaakasvili útját”.

Az orosz diplomácia vezetője Miheil Szaakasvili georgiai elnökre utalt, aki 2008-ban kísérletet tett rá, hogy katonai erővel hódítsa vissza a szakadár Dél-Oszétiát. A konfliktusba Moszkva beavatkozott a georgiai kormányerőkkel szemben, majd elismerte Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét. Ezt rajta kívül csak Nicaragua, Venezuela, Vanuatu és Nauru tette meg. A két köztársaságot Georgia továbbra is saját területének tekinti.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matovic

Több száz eurós béremelést kaphatnak a nővérek

Krajniak

Nyáron tovább csökkent az állástalanok száma

hőség

Eddig kell még bírni a meleget! Változás érkezik az időjárásban…

adóhivatal

Így fosztja ki az állam a munkavállalók pénztárcáját

ff

Ne hagyja az utolsó pillanatra! A szakértők szerint ekkortól kell készülődni a tanévre

panelház

SOKKOLÓ: Tízemeletes panelházból kiugorva vetett véget életének egy férfi

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.