Minősített iratokkal való visszaélés miatt emeltek vádat John Bolton egykori fehér házi nemzetbiztonsági tanácsadó ellen

A Fehér Ház előtti gyep, verőfényes napsütésben, háttérben az ikonikus épület oszlopaival.

Minősített iratokkal való visszaélés miatt emeltek vádat John Bolton egykori fehér házi nemzetbiztonsági tanácsadó ellen az amerikai szövetségi hatóságok.

Maryland állam szövetségi ügyészségének vádirata összesen 18 vádpontot sorol, ami két bűncselekmény elkövetését fedi, nemzeti védelmi információ illetéktelen átadását, valamint nemzeti védelmi információt tartalmazó dokumentumok visszatartását.

A vádirat szerint John Bolton, aki Donald Trump első elnöksége idején 2018 áprilisa és 2019 szeptembere között töltötte be a nemzetbiztonsági tanácsadói tisztséget, 2025 augusztusáig több mint hét éven keresztül sértett törvényt, többi két arra nem jogosult személlyel osztott meg érzékeny információkat, köztük szigorúan titkos tartalmakat, amelyek pozíciója révén kerültek birtokába.

A vádirat szerint a korábbi fehér házi vezető tisztségviselő Maryland állambeli otthonában tárolt minősített iratokat, és feljegyzéseket, köztük szigorúan titkos besorolású dokumentumokat.

John Bolton házában a Maryland állambeli Bethesdában, valamint washingtoni irodájában szövetségi nyomozók augusztusban tartottak házkutatást, ahonnan számos iratot vittek magukkal.

Pam Bondi, a szövetségi főügyész tisztségét is betöltő igazságügyi miniszter a vádemelés kapcsán azt írta, hogy „bárki, aki visszaél hatalmi pozíciójával és kockára teszi a nemzetbiztonságot, felelősségre vonásra számíthat, senki nem áll a törvény felett”.

John Bolton egyelőre nem kommentálta a vádemelés tényét.

A diplomata 2019 szeptemberében az elnökkel kialakult konfliktusa nyomán távozott a nemzetbiztonsági tanácsadói pozícióból, amit követően következetes kritikusává vált Donald Trump politikájának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?