Mike Pence: a világban a család a legfontosabb

Mike Pence

A család világban betöltött szerepének növeléséről beszélt Mike Pence volt amerikai alelnök csütörtökön a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson, a Várkert Bazárban.

Kifejtette: Ferenc pápa szavaival élve a család jóléte meghatározó a világ jövője szempontjából, ezért azoknak, akik részt vesznek a demográfiai csúcson, mind ezt kell képviselniük, hogy vissza kell vezetniük a világot abba az állapotába, amelyben a család volt a legfontosabb.

"A világot egyik válság éri a másik után, és ezek között van az, amelyről ma itt beszélünk, amely szíven szúrja civilizációnkat, a család intézményének válsága, az egyre kevesebb házasságkötés, az egyre több válás, az egyre több abortusz" - jelentette ki Pence.

"De akik itt összejöttek, azok tudják, hogy az erős családból lesz az erős közösség, és az erős közösségből az erős nemzet. Civilizációnk fennmaradása érdekében és ha meg akarjuk őrizni, illetve továbbadni a következő generációknak azokat a jogokat, kiváltságokat és érdekeket, amelyeket oly fontosnak tartunk, akkor a legfontosabb feladatunk, hogy megőrizzük a család erejét" - tette hozzá.

Kiemelte, a globális elitben közmegegyezés van arról, hogy a család intézménye nagyon sok szempontból idejétmúlt, szükségtelen. Azt mondják, a családnak ma már másodlagos szerepe van az államhoz képest, de éppen az a tény, hogy az állam kiszorítja a szülőket a gyerekek neveléséből, bizonyítja, hogy az elsődleges szerep a családot illeti meg - tette hozzá, megjegyezve: Közép- és Kelet-Európa nemzetei tudják, milyen elnyomás alatt élni, hiszen megtapasztalták ezt, amikor még a vasfüggöny mögött voltak; tudják, milyen társadalmi kísérletek áldozatainak lenni, működésképtelen társadalomban élni; tudják, milyen az, amikor a gondolatrendőrség elárasztja az embereket olyan üzenetekkel, amelyek szembemennek a józan ésszel. A Szovjetunió és csatlós államainak vezetői cselekedeteik révén megtanították az embereknek, hogy ha szabadságot, függetlenséget, demokráciát akarnak maguknak, akkor meg kell védeniük a hazájukat az elnyomóktól - mondta.

"Én most azt látom, hogy Közép- és Kelet-Európa országai elutasítják a modern baloldal posztkeresztény, posztnemzeti és a család intézményének meghaladottságáról szóló jövőképét. Itt most mindannyiunknak olyan jövőképünk van, amely az erős, független, szuverén nemzetről szól, és ez pedig a boldoguló és békében élő egészséges családokon alapszik. Donald Trump volt elnöknek és nekem mint alelnökének is ilyen jövőképünk van, ez alapján hoztunk intézkedéseket az Egyesült Államokban. Munkahelyteremtéssel és adócsökkentéssel megerősítettük a családokat, és megvédtük az ország határait. Radikálisan csökkentettük az illegális bevándorlás mértékét. Ugyanis a nyitott határok összeegyeztethetetlenek az erős családokkal" - szögezte le Pence.

"Mindig azt vallottam, hogy egy társadalmat az alapján kell megítélni, hogy hogyan bánik a legelesettebb tagjaival, és mit tesz azért, hogy minél több gyerek szülessen, megszülessen, amelyik megfogant, és hogyan lép fel az abortusz ellen" - mondta.

Úgy fogalmazott: a fejlett világban - beleértve az Egyesült Államokat - ötven éven át "megtagadtuk az élethez való jogot azoktól a gyerekektől, akiket nem hagytunk megszületni". A Trump-Pence kormány azonban kiállt az élet méltósága mellett, és nem finanszírozta tovább a művi terheségmegszakításokat. Ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz a demográfiai változáshoz az Egyesült Államokban, amely most tapasztalható - fűzte hozzá.

"Azt hallom, hogy itt, Magyarországon szintén jelentősen, az utóbbi években évente 30 százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma a családokat támogató intézkedések hatására. Magyarországon és másutt is ebben a térségben látni bizonyítékát annak, hogy megfelelő vezetéssel és megoldásokkal meg lehet fordítani a demográfiai hanyatlást" - jelentette ki Mike Pence.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?