Mesterséges intelligencia által irányított Gripen harci gépet teszteltek élő pilótával szemben

Air Jas a képen egy Gripen vadászgép, amint az égen repül. Az éles vonalak és a gép szárnyainál

Mesterséges intelligencia (MI) által irányított Gripen E harci repülőgépet tesztelt élő pilóta ellen a múlt héten a svéd Saab hadiipari vállalat és Helsing német védelmi start-up – jelentették be szerdán a cégek.

A mostani teszt volt az első olyan nyilvánosan is ismert eset, amikor MI-vezérelt egy vizuális hatótávolságon túli harci cselekmény modellezésére egy teljes értékű hadrendi harci gépet, nem pedig egy kísérleti platformként használt tesztgépet.

A Project Beyond elnevezésű európai kísérletek keretében május 28. és június 3. között három repülést hajtottak végre, amelyek közül az utolsóban Helsing „Centaur” nevű mesterséges intelligenciája vezette a Gripen E-t, és egy pilóta által irányított Gripen D vadászgéppel szállt szembe – közölték a vállalatok.

A svéd kormány által finanszírozott kísérlet nem hozott egyértelmű eredményt arra nézve, hogy melyik teljesített jobban, az igazi pilóta vagy az MI-vezérelt ellenfél, de a kísérlet rávilágít arra, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap az MI és az autonómia integrálása a harci rendszerekbe.

„Azt mondanám, hogy nem biztos, ki fog nyerni... de pilótaként a legjobb formádban kell lenned” – mondta Marcus Wandt, a Saab innovációs igazgatója, svéd űrhajós és egykori vadászpilóta riportereknek. „Ha új fegyverrendszerre vagy új taktikára kell átképezni a pilótákat, nehéz lesz lépést tartani. Jelenleg még vannak olyan pilóták, akiknek esélyük van, de ez gyorsan megváltozhat” – mondta.

Svédország még nem döntött arról, hogy folytatja-e saját autonóm harci repülőgépének fejlesztését, amely a Saab Gripen utódja lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?