Az unió még nem végezte el feladatait a menekültügyben, mert nem működőképes a dub-lini rendszer és nem minden tag vesz részt a menekültek elosztásában – mondta Ange-la Merkel. A kancellár szerint nem lehet szó nélkül hagyni a jogállamisággal kapcsolatos lengyel folyamatokat sem.Berlin/Brüsszel.
Merkel és az unió bírálta a lengyel viszonyokat
Az unió még nem végezte el feladatait a menekültügyben, mert nem működőképes a dub-lini rendszer és nem minden tag vesz részt a menekültek elosztásában – mondta Ange-la Merkel. A kancellár szerint nem lehet szó nélkül hagyni a jogállamisággal kapcsolatos lengyel folyamatokat sem.
Berlin/Brüsszel. A dublini uniós menekültügyi rendszer reformja és a menekültek tagállamok közötti elosztása ügyében is intenzíven tovább kell dolgozni, mert elfogadhatatlan, hogy a tagállamok csak akkor gyakorolják a szolidaritást, ha érdekük fűződik hozzá. „Vagy szolidárisak vagyunk egymással, az olyan tagállamokkal, mint Olaszország és Görögország, vagy nem, aminek azonban súlyos következményei lennének” – mondta a német kancellár.
A lengyel jogállamiság helyzetéről is beszélt Merkel, kijelentve, hogy a német kormány „nagyon komolyan” veszi az Európai Bizottság vonatkozó megállapításait, amelyekről ma részletesen tárgyal Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel. Németország továbbra is jó kapcsolatot akar Lengyelországgal, de nem teheti meg, hogy „a béke kedvéért befogja a száját és nem mond semmit”. Akármennyire is fontos a tagállamok összetartása a brit uniós tagság megszüntetése (brexit) miatt, a jogállamiságot nem lehet elhanyagolni, mert egy olyan együttműködési forma, amelyben az összetartást csak a jogállamiság feladásának árán lehet megőrizni, „már nem az Európai Unió lenne” – mondta Merkel.
Ezzel kapcsolatban a Der Spiegel német hírmagazin a legutóbbi számában azt írta, hogy Jean-Claude Juncker meg akarja fosztani Lengyelországot szavazati jogától az Európai Tanácsban – az EU vezető testületében, az állam-, illetve kormányfőket, valamint az Európai Bizottság elnökét összefogó intézményben –, ha a varsói vezetés nem vonja vissza a Brüsszel szerint a jogállamiságot sértő igazságügyi reformot. Az Európai Bizottság megítélése szerint a lengyel kormány veszélyezteti a jogállamiságot – emlékeztetett tegnap Vanessa Mock, az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testületének szóvivője. A brüsszeli bizottság összesen négy lengyel bírósági törvényt kifogásol. Közülük az egyik, már hatályba lépett jogszabály miatt július végén kötelezettségszegési eljárást indított el. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.