Megválasztották japán új miniszterelnökét

szane

Takaicsi Szanaét, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetőjét választotta meg a japán parlament alsóháza az ország új miniszterelnökének kedden – jelentette be Nukaga Fukusiro, a képviselőtestület elnöke.

A témáról még a felsőházban is szavaznak, de ezt a helyi politikában már formalitásként kezelik.

A 64 éves Takaicsi az első nő Japán miniszterelnöki posztján. A 465 tagú testületben 237 igen szavazatot szerzett, míg ellenfele, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Japán Alkotmányos Demokratikus Párt (CDPJ) színeiben induló Noda Joskikoko 149-et.

Az új kormányfő megválasztásával lezárult az előző miniszterelnök, Isiba Sigeru szeptemberi lemondása óta húzódó belpolitikai bizonytalanság. Az LDP-t addig vezető Isiba pártvezetői tisztségétől is megvált, októberben pedig Takaicsi került az LDP élére. Ezt követően azonban az LDP-vel 26 éven át együtt kormányzó Komeitó felmondta a koalíciót a többi között Takaicsi „ultrakonzervatív nézeteire” hivatkozva. Az LDP alig egy nappal a szavazás előtt, hétfőn kötött új koalíciós megállapodást a jobbközép Japán Megújulás Párt (JIP) párttal annak érdekében, hogy biztosítsa Takaicsi győzelmét.

Az említett megállapodás aláírása után Takaicsi leszögezte: Japán számára jelenleg a politikai stabilitás a legfontosabb.

Az új kormányfő – aki többször hangoztatta, hogy példaképe Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök – 2019. szeptemberétől 2020. szeptemberéig, Abe Sindzó kormánya idején a belügyi tárca élén állt. Megválasztása előtt Takaicsi arról is beszélt, hogy felülvizsgálná Japánnak a második világháború után íródott, „pacifista” alkotmányát, illetve úgy vélekedett, szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat hazája és Tajvan között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?