Megkezdődött Biden és Putyin találkozója Genfben

biden putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök megérkezett szerdán Genfbe, ahol Joe Biden amerikai elnökkel tárgyal délután.

Putyin végül elállt attól az eredeti tervtől, hogy a svájci államfő hivatalosan köszöntse őt a genfi repülőtéren, és helyette a landolás után azonnal a csúcstalálkozónak helyt adó villába indult a Genfi-tó partjára.

A tárgyalások várhatóan kora estig tartanak. Szűkkörű megbeszélés lesz először a két elnök és a két külügyminiszter részvételével. Ezután a két küldöttség bővített létszámban ül majd tárgyalóasztalhoz két, mintegy kétórás fordulóban.

A felek előre jelezték, hogy a csúcstalálkozó eredményeként nem számítanak komolyabb áttörésre a kétoldalú kapcsolatokban, és valószínűleg lesznek nézeteltérések, de azt remélik, hogy a tárgyalások stabilabb és kiszámíthatóbb viszonyhoz vezetnek a két ország között.

A találkozónak helyt adó festői Villa La Grange-ba először az orosz delegáció, majd valamivel később Biden küldöttsége érkezett meg. A tárgyaló feleket Guy Parmelin svájci államfő fogadta.

A csúcsot fokozott járványvédelmi óvintézkedések mellett tartják meg, a küldöttségek tagjai számára kötelező a PCR-szűrés. A tárgyalásokat követően a két elnök a hagyományoktól eltérően nem közösen, hanem külön tart majd sajtóértekezletet.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak kedden Moszkvában azt mondta, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok állapota csaknem kritikus, a két elnök szerdai találkozójának elő kellene mozdítania a megértést köztük néhány kérdésben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?