Külföld

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Portóban

A koronavírus okozta járványhelyzet, valamint az európai szociálpolitikai menetrend meghatározása szerepel az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek a portugáliai Portóban, pénteken kezdődött kétnapos, nem hivatalos találkozójának középpontjában.
MTI

2021. május 7. 16:45

EU-csúcs
- MTI-felvétel

Az első napon az uniós tagországok vezetői tanácskozást kezdtek az európai szociálpolitikai menetrend meghatározásának céljával.

Az uniós szociálpolitikai irányvonalakat a következő évtizedre meghatározó menetend meghatározása mellett a tagállamok vezetői várhatóan megerősítik elkötelezettségüket a szociális jogok európai pillérének végrehajtása mellett.

A csúcstalálkozó szombati napján az uniós vezetők a koronavírus-járvánnyal összefüggő szociális kérdésekről vitáznak. Elsősorban arról tanácskoznak, hogy miként ösztönözhető a gazdasági helyreállítás, majd miként válthatók fel a munkahelyek védelmében tett erőfeszítések a munkahelyteremtés és a munkahelyek minőségének javítását célzó intézkedésekkel. Megvitatják azt is, hogyan támogathatók azok a fiatalok, akiket hátrányosan érintett a válság, megzavarva munkaerőpiaci részvételüket, valamint oktatási és képzési terveik megvalósítását.

Az EU-s intézmények és a tagországok vezetői végezetül Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tanácskoznak videokonferencia keretében, majd napirendre kerülnek közös érdeklődésre számot tartó kül- és biztonságpolitikai kérdések is.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Marián Kočner

Kuciak-per: sorsdöntő ítélet születhet

miku

Két koalíciós képviselő is megszavazza Mikulec leváltását

BMW X7

Vezettünk egy autót, amelyből csak ötszázat gyártottak le a világon

EURO-2020 – Szlovákia–Lengyelország 2–1

EURO-2020 – Öngól és kiállítás is kellett a szlovákok sikeréhez

Schäfer András

Schäfer: Nem szabad leírni minket

talaj menti fagy k

Talaj menti fagyokra figyelmeztetnek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.