Washington. George Bush elnök szélsőséges liberális politikusnak nevezte John Kerry szenátort, aki viszont óriási költségvetési deficit felhalmozásával és a középosztály cserbenhagyásával vádolta ellenfelét. Az elnökjelöltek harmadik, egyben utolsó televíziós vitáját helyi idő szerint szerda este tartották.
Megkezdődött a visszaszámlálás
A szenátor Busht tette felelőssé azért, hogy az USA-ban ma kevesebb munkahely van, mint amikor beiktatták, s hangoztatta: 5 millió ember Bush hivatali ideje alatt vesztette el egészségbiztosítását. Az elnök viszont megrögzött liberálisként jellemezte ellenfelét, akinek – noha most a költségvetés kiegyensúlyozásáról beszél – hitvallása az adók emelése és a befolyt adópénzek elköltése. „Ön az amerikai politika távoli balszélén helyezkedik el” – mondta.
Kerry elnökké választása esetén visszavonja a Bush által nyújtott adócsökkentést azoktól, akiknek éves jövedelme meghaladja a 200 ezer dollárt. Bush elnök alatt a gazdagok adóterhei csökkentek, a középosztályéi növekedtek. „Az elnök 89 milliárd dollár ajándékot adott a leggazdagabb egy százaléknak, noha erre a pénzre szükség lett volna az oktatásügyben és az egészségügyben.” Bush azzal vágott vissza, hogy Kerry megválasztása esetén mindenkinek növekedni fog az adóterhe.
Egyetértettek abban, a házasság férfi és nő kötelékét jelenti. Bush szükségesnek nevezte, hogy az alkotmányban rögzítsék az egyneműek házasságának tilalmát, Kerry viszont úgy ítélte meg, hogy a kérdés eldöntését a szövetségi államokra kell bízni. A szenátor idézte John F. Kennedy 1960-as kijelentését, amely szerint ő nem katolikus elnök akar lenni, hanem elnök, aki történetesen katolikus. Kerry ezt azzal kapcsolatban idézte fel, hogy a katolikus püspökök egy része bűnnek minősítette, ha a hívek rá adják voksukat, mivel támogatja az abortusz jogát.
A Gallup közvélemény-kutató intézet első felmérése szerint Kerry kerekedett felül a vitában. A megkérdezettek 52 százaléka őt tartotta jobbnak, s csak 39 százalék Bush elnököt. (A többi megkérdezett határozatlan volt.) Ez az arány az első vita után 53-37, a második után pedig 47-45 százalék volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.