Meghalt Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter

Uladzimir Makej

Meghalt 64 éves korában Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter – jelentette szombaton a Belta állami hírügynökség.

A halál okát nem közölték. Makej 2012 óta volt a fehérorosz kormány külügyminisztere, előtte Aljakszandr Lukasenka kormányfő kabinetfőnökeként dolgozott.

Hivatali ideje alatt a Nyugat számos alkalommal bírálta Fehéroroszországot az ellenzék egyre durvább elnyomása, a vitatott választások és az ukrajnai háború során az orosz csapatok Fehéroroszországban való állomásozásának engedélyezése miatt.

Makej a hét elején Jerevánban részt vett a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO) konferenciáján, hétfőre pedig találkozót tervezett orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval.

A 2020-as fehérorosz elnökválasztás és az utána kitört tömeges tüntetések előtt Uladzimir Makej egyike volt azoknak, akik kezdeményezték az ország és a Nyugat kapcsolatainak javítását, és bírálta Oroszországot is.

A tiltakozások kezdetén azonban hirtelen változtatott álláspontján, azt állította, hogy a tüntetéseket nyugati ügynökök szítják.

Két hónapja Makej védelembe vette Fehéroroszország álláspontját az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

„Fehéroroszországot az agresszor szövetségeseként, sőt a konfliktus részeseként említik. Azt mondjuk, amit eddig is: Fehéroroszország sosem támogatta a háborút, de árulók sem vagyunk! Kötelezettségeink vannak szövetségeseinkkel szemben, és szigorúan követjük most és a jövőben is azoknak a nemzetközi szerződéseknek a szellemét és szövegét, amelyeknek részesei vagyunk” – mondta.

„Megdöbbentettek bennünket a Fehérorosz Köztársaság Külügyminisztériumának vezetője, Uladzimir Makej haláláról szóló hírek. Hamarosan közzétesszük a hivatalos részvétnyilvánításunkat” – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegramon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?