Belgrád. Alkotmányjogi felelősségre vonást kezdeményez Borisz Tadics szerb elnökkel szemben a Szerb Radikális Párt: tegnap megkezdte a kezdeményezéshez szükséges képviselői aláírások összegyűjtését.
Megbuktatnák a szerb államfőt
Az államfő elleni eljárás (impeachment) megkezdéséhez a 250 fős szerb parlament legkevesebb 84 törvényhozójának egyetértése szükséges. A Szerb Radikális Pártnak 82 képviselője van. Ha sikerül az eljárást megindítani, az elnök elítéléséhez a képviselők szavazatának kétharmadára van szükség, majd ezután a döntést népszavazással is meg kell erősíteni. A radikálisoknak és a háborús bűnökért bíróság elé állított Szlobodan Milosevics szocialista pártjának együtte 104 képviselője van a szerb parlamentben. Tadics fellépése mindenesetre a szerb vezetésen belüli mély ellentéteket mutatja, mivel Vojiszlav Kostunica miniszterelnök támogatja azt, hogy a koszovói szerbek bojkottálják a tartományi választást. Tadics elnök most magára haragította a Szerbiában komoly befolyással bíró ortodox egyházat is. Viszont a szerb elnök mellett foglalt állást Szvetozar Marovics, Szerbia-Montenegro elnöke. Vuk Draskovics külügyminiszter szintén úgy vélekedett, hogy a koszovói szerbek csak demokratikus eszközökkel oldhatják meg problémáikat, azaz úgy, ha részt vesznek a választáson.
Tadics kedd esti tévébeszédében arra szólította fel a koszovói szerbeket, hogy vegyenek részt az október 23-i koszovói választáson, cserébe ugyanakkor kemény követeléseket támasztott a nemzetközi közösséggel szemben. Három hónapot adott arra, hogy valóra váltsa a Belgrád koszovói rendezési tervében megfogalmazott elveket. A szerbek lakta környezetben szerb helyhatóságot kell létrehozni, ami alatt az értendő, hogy a szerbek kezébe kell adni a felügyeletet a rendőrség, a bíróság, az egészségügy és az oktatás felett. Tadics beszédében a háborús bűnösök kiadatására is felszólította a szerb kormányt. Azt hangoztatta, a hágai törvényszék vádlottjainak „szembesülniük kell a vádakkal, az államnak pedig segítenie kell nekik, hogy fény derüljön az igazságra”. Tadics szerint a szerb kormánynak ugyanakkor tisztelnie kell a törvényt, s nem teheti meg, hogy „szabadon értelmezi a bírói hatalom döntéseit”.
A szerb államfő arra utalt, hogy a hágai vádlottak ügyében eljáró belgrádi kerületi törvényszék a múlt héten beindította a koszovói háborús bűntettekkel vádolt négy katona és rendőrtábornok kiadatását, utasította a rendőrséget az előállításukra, eddig azonban nem történt semmi, miközben a kormánytagok több ízben önkéntes feladásra szólították a vádlottakat. „A politikusok nem vonhatják kétségbe a bírósági döntéseket, nem bízhatják a végrehajtást a vádlottak szabad akaratára. (MTI, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.