Irán vissza kíván térni a tárgyalóasztalhoz – jelentette ki kedden Maszúd Peszeskján iráni elnök Mohamed bin Zájid Ál Nahajan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek államelnökével folytatott telefonbeszélgetésében.
Maszúd Peszeskján: Irán vissza kíván térni a tárgyalóasztalhoz

Az IRNA iráni hírügynökség szerint Peszeskján hangsúlyozta, hogy az iszlám Köztársaság nem törekszik atomfegyverekre, ugyanakkor „törvényes jogait" keresztül akarja vinni. Irán – mint mondta – „kész a vitás kérdéseket (...) tárgyalóasztal mellett megoldani”.
A szaúdi trónörökössel folytatott telefonbeszélgetése során az iráni államfő kijelentette, hogy készek rendezni a vitás ügyeket az Egyesült Államokkal is a nemzetközi keretek között. Peszeskján a nap folyamán a katari emírrel és malajziai miniszterelnökkel is egyeztetett telefonon.
Kedd hajnalban jött létre tűzszünet Izrael és Irán között Donald Trump amerikai elnök közvetítésével.
Donald Trump amerikai elnök úton Hágába a NATO-tagállamok csúcstalálkozójára úgy nyilatkozott újságíróknak az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén, hogy nem törekszik „rezsimváltásra” Iránban, mert az „káoszhoz vezetne”. Az iráni vezetés megdöntésére vonatkozó kérdésre azt felelte: „ezt nem akarom, azt szeretném, ha minden a lehető leggyorsabban elsimulna”.
Aladdin Borudzserdi, az iráni parlament nemzetbiztonsági és külpolitikai bizottságának tagja az ISNA hírügynökségnek elmondta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját, Rafael Grossit ki kellene tiltani Iránból. Grossi kedden arról az X-en számolt be, hogy levélben fordult Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterhez egy találkozó javaslatával, és együttműködés újraindítását sürgette Irán és a NAÜ között, ami diplomáciai megoldáshoz vezethet a teheráni vezetés nukleáris programját övező viták rendezéséhez.
A Tasnim iráni hírügynökség szerint az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottsága még hétfőn jóváhagyta egy törvényjavaslat tervezetét, amelynek értelmében teljességgel felfüggesztenék a további együttműködést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel. Ebrahim Rezai, a testület szóvivője akkor elmondta, hogy a jogszabálytervezet értelmében a megfigyelő kamerák telepítését, ellenőrzések végrehajtását, jelentések benyújtását a NAÜ-höz felfüggesztenék, amíg nem szavatolják a nukleáris létesítmények biztonságát. A vonatkozó előterjesztést még a parlament plenáris ülésének is el kell fogadnia.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.