Másfél milliárd eurót fektet védelembe az EU, ezzel Ukrajnát is támogatja

von der leyen zelenszkij

Semmit sem bíznak a véletlenre.

Az Európai Unió Versenyképességi Tanácsának tagállamai véglegesen jóváhagyták az Európai Védelmi Ipari Program (EDIP) létrehozására irányuló javaslatot, amelynek költségvetése 2027-ig 1,5 milliárd euró lesz – számolt be a Trend.

A program létrehozását 26 ország támogatta, csak Magyarország tartózkodott. Az EDIP európai védelmi támogatások formájában nyújt finanszírozást, amelynek teljes összegéből 300 millió eurót szánnak az Ukrajnával való együttműködésre, elsősorban annak védelmi iparának modernizálására.

Az EDIP célja Európa és Ukrajna védelmi technológiai és ipari bázisának megerősítése. A beszerzés során az európai termékeket részesítik előnyben: a harmadik országokból származó alkatrészek maximális arányát a végtermék teljes értékének 35 százalékára korlátozzák, ezzel biztosítva a helyi gyártás támogatását és a partnerországokkal való együttműködés közötti egyensúlyt.

Létrehoznak egy alapot is a védelmi ágazat ellátási láncának átalakításának felgyorsítására, amelybe legalább 150 millió eurót különítenek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?