Marco Rubio: az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal

Marco Rubio

Az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap az iráni atomlétesítmények bombázása következtében kialakult helyzetet értékelve.

A külügyminiszter a Fox News hírtelevízió Sunday Morning Futures című műsorának adott interjúban hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem célja egy hatalomváltás kikényszerítése Iránban és továbbra is lát lehetőséget a diplomáciai rendezésre. A miniszter kijelentette, hogy a Trump-adminisztráció az atomenergia polgári célú felhasználását nem ellenzi Irán esetében sem. Egyben köszönetet mondott az Egyesült Államok európai szövetségeseinek, hogy próbáltak közvetlen tárgyalásba bocsátkozni Iránnal.

Marco Rubio a CBS televízió Face the Nation című műsorának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „ha a rezsim békét akar, mi készen állunk a békére, ha valami mást akar, akkor rendkívül sebezhetők, hiszen még saját légterüket sem képesek megvédeni”.

JD Vance alelnök az NBC televízió Meet the Press című műsorában azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy katonaságot küldjön, és úgy vélte, hogy a három iráni nukleáris létesítmény elleni katonai művelet nem vezet majd szélesebb háborúhoz.

Az alelnök szintén megerősítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is megállapodást akar Iránnal a katonai célú atomprogramjának lezárásáról, amihez a légicsapásokat egyfajta „újrakezdésnek” nevezte.

JD Vance az ABC televízió This Week című vasárnapi műsorában az amerikai légicsapás eredményét értékelve kijelentette, hogy egyelőre az mondható el, hogy az iráni atomfegyver-programot jelentős mértékben sikerült visszavetni, ugyanakkor azt, hogy teljes mértékben sikerült-e elpusztítani, egyelőre nem erősítette meg.

A légicsapás nyomán vasárnap az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok libanoni nagykövetségének mindennapos működéshez nem elengedhetetlen személyzetének és a diplomaták családtagjainak távozására adott utasítást. A hivatalos indoklás szerint az intézkedést a „gyorsan változó és kiszámíthatatlan régiós biztonsági helyzet” miatt rendelték el.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa New York-i idő szerint délután 3 órakor Irán kezdeményezésére rendkívüli ülést tart az amerikai katonai műveletről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?