Már több mint 500 ezer ember hunyt el a betegségben az Egyesült Államokban

Egyesült Államok

Átlépte az 500 ezret a koronavírus okozta betegségben elhunytak száma hétfő délután az Egyesült Államokban, a regisztrált fertőzöttek száma pedig már több mint 28 millió.

A globális koronavírus-halálesetek mintegy 19 százaléka az Egyesült Államokban történt, miközben az ország a világ népességének csupán négy százalékát adja.

„Lesújtóak ezek a számok” – jelentette ki Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök fertőző betegségekkel foglalkozó főtanácsadója az ABC News televízióban. A szakember hozzátette: „Rosszabb a helyzet, mint szinte bármely más országban, miközben egy magasan fejlett, gazdag nemzet vagyunk.”

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint 2020 első felében az előző évi adatokhoz képest – ahogy a szakértők fogalmaztak – megdöbbentő mértékben, egy évvel csökkent a várható élettartam az Egyesült Államokban. Ez a legnagyobb visszaesés a második világháború óta.

A tavalyi év elején a járvány – miután végigsöpört az országon – májusig 100 000 ember életét követelte. Az áldozatok száma szeptemberre megduplázódott, és az egészségügyi szakértők már akkor arra figyelmeztettek, hogy az őszi és téli hónapokban a vírus újabb terjedése várható. Decemberre az áldozatok száma elérte a 300 000-et. Az utóbbi alig három hónapban 230 000-en vesztették életüket a Covid-19 betegségben.

A koronavírussal összefüggő halálesetek tekintetében december és február között az egyesült államokbeli esetek a globális esetek 46 százalékát tették ki, pedig ebben az időszakban már elérhetők voltak a vakcinák, és megkezdték az amerikai lakosság beoltását.

A hétfői tragikus mérföldkő ellenére úgy tűnik, hogy javul a helyzet, ugyanis a regisztrált fertőzéses esetek száma már a hatodik egymást követő héten csökken Amerikában. Az egészségügyi szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy a különféle mutációk – amelyeket eredetileg Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában és Brazíliában fedeztek fel – újabb hullámot indíthatnak el, amely azzal fenyeget, hogy megfordítja a közelmúlt pozitív tendenciáit.

Fauci óvatosságra intett, és azt kérte az amerikaiaktól, hogy tartsák be a közegészségügyi intézkedéseket, például a maszk viselését, a fizikai távolságtartást és a tömegek elkerülését. „Nagyon óvatosnak kell lennünk, és nem mondhatjuk, hogy vége van, túl vagyunk rajta” – mondta a szakember.

Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök hétfőn este megemlékeznek az áldozatokról. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője pedig bejelentette, hogy a szövetségi épületeken félárbócra engedik az amerikai nemzeti zászlót. A washingtoni Nemzeti Katedrálisban hétfőn este 500-szor megkondítják a harangokat, ezzel tisztelegve a koronavírus eddigi 500 000 áldozatának emléke előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?