Már nem Bécs a legélhetőbb város

bécs k

Három év után Bécs lekerült az Economist csoport gazdaságkutató intézete, az Economist Intelligence Unit (EIU) által a világ legélhetőbb városairól összeállított rangsor éléről, a helyét Koppenhága vette át.

Az EIU-index 173 városot értékel világszerte 30 mutató – többek között az egészségügy, az oktatás, a stabilitás, az infrastruktúra és a környezet – alapján.

A „Global Liveability Index 2025” rangsor első helyét a dániai Koppenhága szerezte meg, a város 100 ponttal a maximális eredményt érte el a stabilitás, az oktatás és az infrastruktúra terén, és ezzel a tavalyi második helyéről lépett az elsőre. Bár Bécs a legtöbb kategóriában jól teljesített, a stabilitás kategóriában jelentősen csökkent a pontszáma.

„A stabilitásra nehezedő nyomás miatt Bécs három év után elveszítette a legélhetőbb városnak járó rangját” – közölte Barsali Bhattacharyya, az EIU igazgatóhelyettese.

Nem Bécs volt az egyetlen város, amely alacsonyabb pontszámot kapott egy olyan kategóriában, amelyben korábban jól teljesített.

Calgary, amely 2024-ben az ötödik helyet szerezte meg, idén a 18. helyre esett vissza, miután három további kanadai várossal együtt alacsonyabb pontszámot kapott az egészségügyi ellátás terén, az ország egészségügyi rendszerének megterheltsége miatt.

London, Manchester és Edinburgh is lejjebb került a rangsorban, miután a stabilitás kategóriában alacsonyabb pontszámot kaptak. Az idei listán London a 45. helyről az 54. helyre esett vissza, Manchester a 43. helyről az 52. helyre, Edinburgh pedig az 59. helyről a 64. helyre. „Ahogy már 2024-ben is, Nyugat-Európa, valamint a Közel-Kelet és Észak-Afrika esetében is csökkentek a stabilitási pontszámok” – mutatott rá Bhattacharyya.

A lista első tíz helyezettje idén Koppenhága (Dánia), Bécs (Ausztria), Zürich (Svájc), Melbourne (Ausztrália), Genf (Svájc), Sydney (Ausztrália), Oszaka (Japán), Auckland (Új-Zéland), Adelaide (Ausztrália), Vancouver (Kanada) lett.

A lista végén Damaszkusz (Szíria), Tripolisz (Líbia), Dacca (Banglades), Karacsi (Pakisztán) és Algír (Algéria) áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?