Macron: nem szabad megengedni az orosz diadalt

Emmanuel Macron

Nem szabad megengedni az orosz diadalt az ukrajnai háborúban, a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport ezért addig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig csak szükséges – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden a Hetek németországi csúcstalálkozója után.

A francia államfő a találkozó helyszínén, a Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) tartott tájékoztatóján a világrend destabilizálására tett orosz kísérletnek nevezte az Ukrajna elleni agressziót.

Mint mondta, Oroszország nem tudja megnyerni ezt a háborút, és nem is szabad megengedni neki a győzelmet. A G7 csoport ezért a szükséges intenzitással folytatja Ukrajna támogatását.

Kiemelte: nagyon reméli, hogy az év végéig sikerül véget vetni a harcoknak.

Azzal kapcsolatban, hogy a kremencsuki bevásárlóközpontra mért rakétatámadás után Volodomir Zelenszkij ismét sürgette, hogy minősítsék terrorizmust támogató államnak Oroszországot, a francia elnök kijelentette: „szankciókat alkalmazunk Oroszország ellen, és ehhez nincs szükségünk semmilyen minősítésre”.

Kifejtette, hogy Franciaország az ukrán államfő által követelt minősítés átvétele helyett inkább közreműködik a „háborús bűncselekmények” feltárásban. Mint mondta, a tények minősítése a háborús bűncselekmények ügyében eljáró bíróságok feladata. Franciaország az igazság feltárását szakértőkkel, nyomozókkal segíti. A támogatás célja a tények megállapítása és az elkövetők azonosítása, valamint annak biztosítása, hogy az ukrán és a nemzetközi igazságszolgáltatás felelősségre vonhassa őket – hangsúlyozta  Emmanuel Macron.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?