Külföld

Lukasenka: minden ellenőrzés alatt marad

Kézben fogja tartani a helyzetet - ezt ígérte vasárnap Minszkben Aljakszandr Lukasenka elnök, aki immár hatodik mandátumáért indult a fehéroroszországi elnökválasztáson.
MTI

2020. augusztus 9. 17:00

Aljakszandr Lukasenka
- TASR/AP-felvétel

"Senki nem hagyja, hogy elveszítsük az ellenőrzést. Minden ellenőrzés alatt marad, garantálom önöknek (...), ne legyen semmi kétségük" - jelentette ki az elnök újságírók előtt, miután leadta a szavazatát.

Vasárnap délig a közel 7 millió szavazásra jogosult több mint 54 százaléka adta le voksát, így a szavazás érvényes - közölte Lidzija Jarmosina, a központi választási bizottság elnöke. A reggeli adatok szerint a négy napig tartó előzetes szavazás után a részvételi arány 41,7 százalékos volt.

Lukasenka legfőbb riválisának Szvjatlana Cihanouszkaját tartják. A 37 éves angoltanárnő kampányfőnökét a hatóságok szombaton előállították.

Cihanouszkaja, aki pénteken az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva nem titkolta nap mint nap érzett "félelmét", szombaton biztonsági okokból elhagyta a lakását.

Az ellenzék támogatói vasárnap fehér karkötőt viselve szavaztak, elfogadva Cihanouszkaja felkérését, hogy a független szavazatszámlálás érdekében küldjék el a szavazólapjukról készített fotót.

Minszkben megerősített biztonsági intézkedések mellett folyik a szavazás, rendőrségi posztokat állítottak fel és korlátozzák a forgalmat, páncélozott járműveket is felvonultattak a fővárosban.

Az internethez való hozzáférés is korlátozott volt, így nem lehetett használni egyes közösségi médiumokat, üzentküldő programokat és az ellenzékhez közeli weboldalakat, sőt a központi választási bizottságét sem.

A választás eredményét várhatóan az éjszaka folyamán vagy hétfőn jelentik be. Tüntetések sem zárhatók ki, ha az ellenzék megítélése szerint csalnak a választáson. Lukasenka világosan értésre adta, hogy fel fogja ezeket oszlatni.

A volt szovjet köztársaságot 1994 óta vaskézzel irányító Lukasenka legnagyobb kihívója Szjarhej Cihanouszki bebörtönzött vlogger felesége, Cihanouszkaja, akit az elnök csak "szegény csajként" említett. Meglepetésszerű megjelenése előtt Lukasenka három ellenlábasát távolította el: ketten közülük börtönben ülnek, a harmadik Moszkvába menekült.

A politikusi tapasztalattal nem rendelkező Cihanouszkaja elemzők szerint a koronavírus-járvány nem megfelelő kezelését és a szovjet típusú gazdaság stagnálását használta ki. A 9,5 millió lakosú Fehéroroszországban több mint 68 ezer koronavírus-fertőzöttet és 580 halálesetet jelentettek. Bírálói azzal is megvádolták a kormányt, hogy manipulált az adatokkal a halálesetek számának csökkentése érdekében.

Fehéroroszországban 1995 óta nem tartottak szabadnak minősített választásokat. A tüntetőket több alkalommal is erővel és súlyos börtönbüntetéssel nyomták el. 2001 óta most először Minszk nem hívta meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
vasút illusztráció

A „szlovákiai magyar” polgári politizálás lehetőségeiről

elnökválasztás illusztráció

Hajszállal nyerne az OĽaNO, ha most rendeznék a választást

koronavírus

Koronavírus: ezekben a járásokban találtak új fertőzötteket szombaton

a

Megnyílt a Rolling Stones első boltja Londonban

Josep Bartomeu

A Barcelona elnöke nem gondolkodik a lemondáson

koronavírus csehország

Több mint 2000 új fertőzött Csehországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.