Litvánia tiltakozott, amiért két orosz repülő megsértette a légterét

Egy orosz vadászgép "elfogott" egy amerikai nehézbombázót a Balti-tenger felett

A litván hatóságok bekérették az orosz nagykövetség ügyvivőjét, és hevesen tiltakoztak, amiért két, a Kalinyingrádi terület felől érkező orosz repülőgép rövid időre berepülve a területe fölé megsértette a légterét.

„Csütörtök délután egy Szuhoj SzU-30 repülőgép - feltehetően légi utántöltés gyakorlása közben - és egy IL-78 légi utántöltő repülőgép mintegy 700 méternyire behatolt Litvánia területe fölé, amelyet 18 másodperccel később hagytak el Kybartai város közelében” – áll a litván hadsereg közleményében.

Az incidens övezetében azonnal felvonultattak két spanyol Eurofighter Typhon repülőgépet, amelyek a NATO balti országokban végzett légtérvédelmi missziójában teljesítenek szolgálatot.

A litván külügyminiszter közleménye szerint a minisztériumba kérették az orosz nagykövetség ügyvivőjét, tiltakozó jegyzéket adtak át neki, és „hevesen tiltakoztak” a légtérsértés miatt.

A közlemény szerint Vilnius azonnali magyarázatot követelt Oroszországtól a légtérsértés okait illetően, és kérte, hogy hozzanak meg minden szükséges intézkedést a hasonló incidensek jövőbeli elkerülése érdekében.

Gitanas Nauseda litván elnök az X közösségi portálon a nemzetközi jog és Litvánia területi integritása nyilvánvaló megsértésének nevezte a légtérsértést, Inga Ruginiene miniszterelnök pedig a Facebookon hangsúlyozta, hogy a helyzetet teljesen ellenőrzés alatt tartották.

Orosz harci gépek szeptember 19-én hatoltak be az észt légtérbe.

A NATO 2004 óta biztosítja Észtország, Lettország és Litvánia légterét, miután a három balti országnak nincsen saját harci repülőgépe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?