Libanonban többen meghaltak az izraeli hadsereg támadásaiban

libanon k

A libanoni egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint három ember meghalt izraeli csapásokban az ország déli részén, ahol Izrael a november óta érvényben lévő tűzszünet ellenére továbbra is rendszeresen célba veszi a Hezbollah radikális síita milíciát.

A minisztérium szerint egy ember halt meg egy autó ellen elkövetett izraeli dróntámadásban Ain Baal faluban, Türosz körzetében, és két másik az izraeli határhoz közeli Jater faluban és Aitarunban.

Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Türosz körzetét célzó csapás során egy terroristát likvidált. A hadsereg szerint Husszein Barja a Hezbollah helyi fegyvergyártásának egyik kulcsmérnöke volt, és ő felelt a mozgalom föld-föld rakéták gyártására szolgáló infrastruktúrájának fejlesztéséért is.

Az izraeli hadsereg szerint Jater településen „az al-Radvan erőnek, a Hezbollah elit katonai egységének az egyik parancsnokát” likvidálta, és Aitarunban is egy „Hezbollah-terroristára” mért csapást.

Jater egyik helyi tisztviselője azt mondta, hogy a faluját ért támadásban egy férfit öltek meg, aki buldózerrel takarította el a törmeléket a háborúban megrongálódott házából – jelentette az Ani nemzeti hírügynökség.

Három nap alatt ez volt a negyedik izraeli támadás Dél-Libanon ellen. Kedden kilenc ember megsebesült.

A november 27-én életbe lépett tűzszünet ellenére az izraeli hadsereg továbbra is bombázza Libanont, azt állítva, hogy a támadások a Hezbollah radikális síita szervezet harcosai és infrastruktúrája ellen irányulnak.

Libanon rendszeresen felszólítja a nemzetközi közösséget: gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy hagyjon fel a támadásokkal és vonuljon ki a területéről.

A Hezbollah és Izrael közötti összecsapások, amelyek a gázai háború nyomán kezdődtek 2023 októberében, 2024 szeptembere és novembere között nyílt háborúvá fajultak.

Az Egyesült Államok és Franciaország által támogatott tűzszüneti megállapodás magában foglalja a Hezbollah katonai infrastruktúrájának felszámolását a Litani folyó és az izraeli határ között.

Kedden Morgan Ortagus, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottjának helyettese azt mondta, hogy Libanonnak még „sok tennivalója van” a Hezbollah lefegyverzése érdekében, és „nemcsak a Litanitól délre”, hanem „az egész országban”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?