Külföld

Lengyelországban megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Megnyíltak vasárnap a szavazóhelyiségek a lengyelországi elnökválasztás második fordulójában.
MTI

2020. július 12. 09:19

lengyel elnökválasztás
- TASR-felvétel

Közel 30 millió választásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.

A legfőbb közjogi méltóság betöltéséért a június 28-i első fordulóban legtöbb szavazatot szerzett Andrzej Duda hivatalban lévő államfő, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, valamint a második helyen végzett Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a liberális Polgári Platform jelölje indult. Az első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit a szavazók 30,5 százaléka támogatta.

A második fordulóban várhatóan szoros lesz a mezőny, a két 48 éves politikus ugyanis kilenc másik jelöltet szorított ki a versenyből, és számíthatnak az ő támogatóik szavazatára is.

Az e heti közvélemény-kutatások szerint Rafal Trzaskowski a szavazatok 45-47,5, Andrzej Duda pedig a voksok 44-47,3 százalékára számíthat, vagyis a szavazás kimenetele gyakorlatilag megjósolhatatlan.

Az urnákat este kilenckor zárják, utána várhatóan közzéteszik a szavazóhelyiségből távozók megkérdezésével készült exit poll felmérések eredményeit.  

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
dac

DAC: hat gól, remek játék, nagyszerű győzelem

Max Verstappen

Verstappen nyert Silverstone-ban

Ozark

SOROZATDARÁLÓ: Könyvelőből lett egy drogbáró jobb keze

(Fotók: Mirkó István

Otthonunk, a hátsó füves

rendőrség illusztráció

Kizuhant az ablakon egy kétéves gyerek

Liszka József és Ág Tibor a SZMNT 1994. áprilisi komáromi közgyűlésén (Forrás: A Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központjának fotótára)

Az egykori Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.