Lengyelországban május 10-ig minden felnőtt regisztrálhat védőoltásra

koronavírus Lengyelország kórház

Lengyelországban május 10-ig minden felnőtt kap elektronikus beutalót, mely alapján regisztrálhat a koronavírus elleni védőoltásra – jelentette be hétfőn Mateusz Morawiecki kormányfő, megerősítve, hogy augusztus végéig a tervek szerint minden regisztrált igénylőt beoltanak.

Morawiecki a nyugat-lengyelországi Legnicában hétfőn megnyílt, tömeges oltásokat végző központban tette a bejelentést, hozzáfűzve: kormánya a folyamatosan bővülő vakcinázási infrastruktúrának, valamint az oltóanyag várhatóan növekvő szállítmányainak köszönhetően „ellentámadásra” készül a járvány ellen.

Elmondta: a megnövelt uniós beszerzések keretében a második negyedévben Lengyelország a tervezettnél 4,3 millióval több BioNTech-Pfizer vakcinát kap. Lengyelországban jelenleg csak az Európai Bizottság által jóváhagyott oltóanyagokat használják.

A varsói kormányfői hivatal vezetője, Michal Dworczyk a Morawieckivel közös sajtókonferencián jelezte: kedden mutatják be a részletes ütemtervet, mely alapján május 10-e után regisztrálhatnak az oltásra a következő évfolyamok.

Április elejétől regisztrálhatnak a 60 évnél fiatalabbak, minden nap egy-egy évfolyam számára nyitott a regisztrációs rendszer. Hétfőn az 1968-ban születettek jogosultak, a menetrend jelenleg április 24-ig van kidolgozva, amikor az 1973-as születésűek kerülnek sorra.

A Covid-19 elleni védőoltásra jogosult mintegy 31 millió felnőtt közül hétfőig közel 8,9 milliót oltottak be, ezen belül közel 2,3 millió embert a második dózist is megkapta.

A Rzeczpospolita napilapban múlt héten közölt, az IBRIS közvélemény-kutató által készített felmérés szerint a lengyelek 60 százaléka szándékozik beoltatni magát, 20 százalékuk viszont ellenzi az oltást.

A nemrég ismertetett elemzések szerint a lengyelek több mint ötven százaléka szervezetében már ellenanyagok képződhettek, miután - akár tünetmentesen - átestek a koronavírus-fertőzésen.

Az országban az utóbbi napokban lassult a járvány. Hétfői adatok szerint egy nap alatt 7283 új fertőzést regisztráltak, 4733-mal kevesebbet, mint az előző hét azonos napján. Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 48 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 53 ember hunyt el.

Jelenleg 31 612 ezer fertőzött szorul kórházi kezelésre, 2378-cal kevesebb, mint egy héttel ezelőtt. A betegek közül 3346-an vannak lélegeztetőgépen, 137-tel kevesebben, mint előző hétfőn.

Hétfőn megnyíltak az óvodák és a bölcsődék, lehetséges a szabadtéri csoportos sportolás is. A járványügyi korlátozások többségét azonban április 25-ig meghosszabbították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?