Prága. Szlovákia után Csehországot is elérte a lehallgatási hullám. Három cseh ellenzéki jobboldali politikus is azon gyanújának adott hangot a hét végén, hogy lehallgatták őket. Mindhárman a Polgári Demokratikus Párt (ODS) ismert parlamenti képviselői.
Lehallgatási botrány Csehországban
Prága. Szlovákia után Csehországot is elérte a lehallgatási hullám. Három cseh ellenzéki jobboldali politikus is azon gyanújának adott hangot a hét végén, hogy lehallgatták őket. Mindhárman a Polgári Demokratikus Párt (ODS) ismert parlamenti képviselői. Vlastimil Tlusty frakcióvezető, Jan Klas, a biztonsági ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság tagja és Zdenka Horníková képviselő asszony egybehangzóan azt állították: rövid sms-jelzést kaptak mobiltelefonjukra, hogy hallgassák meg üzenetrögzítőjüket. Miután ezt megtették, mindnyájan visszahallhatták valamelyik korábbi beszélgetésük néhány mondatát. Stanislav Gross belügyminiszter azonnal vizsgálatot rendelt el az ügyben. A hatóságok állítják: sem a rendőrség, sem a titkosszolgálatok keze nincs az ügyben. Végleges álláspont azonban még nincs, s a héten a parlament illetékes bizottsága is napirendre tűzi a dolgot. Biztonsági szakértők szerint ha az illető politikusok hivatalaiban vannak lehallgató készülékek, akkor azokat a hatóságok meg fogják találni. Általános azonban a vélemény, hogy azt kideríteni, ki is az, aki az esetleges lehallgatások mögött áll, már szinte lehetetlen lesz. Ugyanis egyelőre az sem világos, hogy milyen célból hallgatta volna le valaki az ellenzéki politikusokat. Az érintettek konkrétan senkit sem vádoltak, csupán tényként említették meg, hogy mi történt. Jan Vidim (ODS), a képviselőház védelmi bizottságának elnöke kijelentette: felszólítja Grosst, hogy a hatóságok minden polgári demokrata képviselő és szenátor irodáját ellenőrizzék le. Egyelőre a prágai média sem tudja mire vélni a dolgot. Egyes vélemények szerint nem kizárt, hogy az ODS így próbál pontokat szerezni a pénteki államfőválasztás előtt, amelynek egyik jelöltje tiszteletbeli elnökük, Václav Klaus. Mások szerint viszont olyan botrányról van szó, amit nem szabad könnyelműen venni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.