Leginkább Zemanban bíznak a csehek, de Kiska és Orbán is az élmezőnyben van

Miloš Zeman
Prága |

Leginkább Milos Zeman cseh államfőben bíznak a csehek, de Orbán Viktor magyar kormányfő is az élmezőnyben van - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyben mintegy tucatnyi, a cseh, a közép-európai, illetve a világpolitikában fontos szerepet játszó személyiségről kérdeztek cseh állampolgárokat.

A CVVM prágai akadémiai közvélemény-kutató intézet kedden ismertette áprilisban végzett felmérésének eredményét, amely szerint Milos Zemanban a megkérdezettek 47 százaléka bízik, míg ugyancsak 47 százalék számára az elnök nem megbízható. A második helyen Andrej Kiska szlovák államfő végzett, akiben az emberek 33 százaléka bízik, míg 30 százaléka nem. A harmadik helyet Emmanuel Macron francia elnök foglalja el, 26 százalékos bizalommal és 35 százalékos bizalmatlansággal.

Orbán Viktor a negyedik lett. A magyar miniszterelnökben a csehek 25 százaléka bízik, míg 26 százaléka nem. Hasonlóan Orbán Viktorhoz 25 százalékos a bizalom Theresa May brit kormányfő iránt, de nála a bizalmatlanok aránya Orbánénál magasabb, 31 százalék.

Az első ötöst sorrendben Robert Fico szlovák kormányfő (23/45), Vlagyimir Putyin orosz elnök (19/66), Donald Trump amerikai elnök (18/67), Angela Merkel német kancellár (18/70) és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök(13/26) követi.

A 22 politikusból álló listát Recep Tayyip Erdogan török államfő zárja, akiben csak a megkérdezettek 2 százaléka bízik, míg 39 százalék megbízhatatlan politikusnak tartja.

A CVVM megjegyzi: a listát nyilvánvalóan befolyásolja, hogy a politikusok ismertsége a cseh lakosság körében nem egyforma. Míg Zemant, Putyint, Trumpot és Merkelt a megkérdezettek öt százaléka vagy annak alacsonyabb aránya nem ismerte, addig már Kiskánál is ez a mutató 20 százalékra emelkedett. Orbánról a cseh válaszadók 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem ismeri. Andrzej Duda lengyel elnökről az emberek 51 százaléka, Peter Pellegrini új szlovák kormányfőről pedig 56 százaléka nem tud.

A felmérésben megnevezett politikusok között egyetlen olyan sem volt, akiben a megkérdezettek több mint ötven százaléka megbízott volna. A legnagyobb bizalmatlanság a nemzetközi politikában meghatározó szerepet játszó Merkel, Trump és Putyin iránt nyilvánult meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?