Brüsszel. Az Európai Parlament vezetői tegnap nem jutottak közös álláspontra az egyes EU-biztosjelöltek értékeléséről. Úgy döntöttek: a jelöltek meghallgatásáról készített bizottsági jelentéseket egyszerűen továbbítják Durao Barrosónak.
Lebuzizták az uniót
A 78 éves Mirko Tremaglia keresetlen szavaival politikustársai bírálatának özönét zúdította magára. „Egyesek melegeknek nevezik őket, mások buziknak. A sajtó meleglobbyról beszél. Én pedig egész egyszerűen lefordítottam olaszra” magyarázkodott a miniszter. Ellenzéki, sőt jobboldali politikusok közül is többen lemondásra szólították fel Tremagliát. Maga Buttiglione azt mondta, hogy becsüli a szolidaritást, de Tremaglia szerinte is túlzásba esett.
Visszatérve a biztosjelöltekhez: Josep Borrell, az EP elnöke a szép számmal összegyűlt újságíróknak tegnap elmondta, a tanácskozás résztvevőinek nagy része úgy gondolta, nem érdemes belemenni a vitába az egyes biztosjelöltek teljesítményéről, képességeiről: így azután egyszerűen tudomásul vették a bizottsági jelentéseket, s úgy döntöttek, elküldik ezeket Barrosónak, hogy ő maga vonja le ezekből a megfelelő következtetéseket. A parlamenti vezetők arra számítanak, hogy október 21-i, Barrosóval folytatandó megbeszélésükön megtudják majd a portugál politikus válaszait. Az EP-nek a testület minden tagjáról véleményt kell majd mondania október 27-én, nem az egyes biztosokról külön-külön, hanem az egész testületről fog szavazni, azaz legfeljebb a teljes EU-bizottságot tudná megbuktatni. Ez viszont soha nem látott válságba taszítaná az Európai Uniót, így megfigyelők e lehetőséget valószínűtlennek vélik.
Barroso az utóbbi napokban többször kiállt biztosai mellett, s a meghallgatásokon megfogalmazott bírálatok ellenére bizalmáról biztosította a teljes testületet. Ez viszont a jelek szerint bosszantja a parlamenti frakciókat. Martin Schulz, a szocialisták frakcióvezetője tegnap arra figyelmeztette a portugál politikust, hogy az EP olyan partner, amelyet komolyan kell vennie, s ha a mostani úton halad tovább, akkor kényelmetlen helyzetben találja majd magát.
Borrell sajtóértekezletén elismerte, példa nélküli, hogy egy EP-bizottság egyértelműen elutasítson egy biztosjelöltet. Bár az ipari, kutatási és energiaügyi bizottság szintén bíráló véleményt fogalmazott meg Kovács László energiaügyi biztosjelölt meghallgatásáról, az ő helyzete nem ugyanaz, mint Buttiglionéé: egyrészt nem volt az egész bizottságra kiterjedő, elutasító szavazás az ügyében, másrészt a bizottsági levél nem ellenzi kinevezését, hanem jóval árnyaltabban fogalmaz. Eszerint „általánosságban a bizottság tagjainak többsége nincs meggyőződve szakmai alkalmasságáról az energiaügyek területén, sem arról, hogy képes lenne azt a magas tisztséget ellátni, amelyre javasolták”. A levél következő mondata szerint „egy nagy csoport azonban azt a meggyőződését fejezte ki, hogy mihelyt teljes idejében e munkának tudja szentelni magát, képes lesz kellően felkészülni e feladatra”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.