Eddig 13 embert vettek őrizetbe a múlt hétfő éjjeli merénylettel összefüggésben, és további 14 ember felkutatása folyik.London.
Közzétették a merénylő fotóit
Eddig 13 embert vettek őrizetbe a múlt hétfő éjjeli merénylettel összefüggésben, és további 14 ember felkutatása folyik.
London. Nyilvánosságra hozta a brit rendőrség a manchesteri robbantásos merénylet elkövetője, Salman Abedi két fényképét, és arra kérték a lakosságot, ha a felvételek alapján információik vannak, forduljanak a nyomozó hatóságokhoz.
A térfigyelő kamerák felvételéről származó két képen a 22 éves merénylő fekete mellényt, barna baseballsapkát és szemüveget visel.
A rendőrség közleménye szerint a nyomozás jól halad: azonosították azt a belvárosi lakást, ahol a merénylő a robbantás előtt tartózkodott, és ahonnan elindult a Manchester Arenába, illetve ahol a robbanószerkezetet a rendőrség gyanúja szerint összeszerelhették. Eddig 13 embert vettek őrizetbe a múlt hétfő éjjeli merénylettel összefüggésben, és további 14 ember felkutatása folyik. Sok információt sikerült összegyűjteni Abediről, a kapcsolatairól, a pénzügyeiről, arról, merre járt, hogyan szerelték össze a pokolgépet, illetve általában az összeesküvésről – közölte a rendőrség. A fotók közzétételével a hatóságok a lakosságtól arra várnak információkat, merre járhatott, mit csinálhatott a líbiai származású, de manchesteri születésű és brit állampolgárságú Salman Abedi május 18. óta, miután visszatért Líbiából Nagy-Britanniába.
A hétfő éjjeli öngyilkos merényletet Abedi a Manchester Arena rendezvényközpontban, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertjének végén követte el. A merényletben 22-en meghaltak, 117-en szenvedtek kórházi ellátást igénylő sérüléseket.
Szombaton csökkentették a nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről, vagyis az elhárító szolgálatok már nem tartanak azonnali újabb merénylettől. (MTI/dpa)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.