Koszovó felkészült egy esetleges támadásra Szerbia felől

Albin Kurti

Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekeit szolgálja, ha máshol is háború robban ki, de Koszovó felkészült arra, hogy ellenálljon egy esetleges szerb támadásnak – fogalmazott Albin Kurti koszovói miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott szerdai interjújában.

Kurti szerint felelőtlenség lenne kizárni azt a lehetőséget, hogy Belgrád „agresszív politikája” egyszer fizikai támadásba csap át Koszovó ellen. „Éberek vagyunk, de nem félünk” – mondta.

A koszovói kormányfő Oroszországot okolja a Belgrád és Pristina között kialakult konfliktusért. Szerinte, mivel Oroszország Szerbia fő szövetségese, és „Putyin a háború embere”, „érdekében áll háborút szítani, és ezzel normalizálni” a háborúskodást.

Belgrád – amely mindmáig nem ismeri el Koszovó függetlenségét – mindazonáltal tagadja, hogy feszültséget gerjesztene. Szerbia szerint a konfliktus hátterében az áll, hogy Koszovó a koszovói szerbek kisebbségi jogait csorbítja.

A két ország között a hónap elején alakult ki ismét feszültség, miután a koszovói kormány arra kötelezte volna az országban élő szerbeket, hogy ne szerb, hanem koszovói rendszámtáblát használjanak.

A koszovói szerbek válaszul útakadályokat állítottak fel. Végül Washington és az EU közbenjárásával a Kurti-kormány szeptember elsejére halasztotta az intézkedés hatályba lépését, a blokádokat pedig – NATO-békefenntartók felügyelete mellett – eltávolították.

A koszovói kormányfő a tervek szerint jövő héten Brüsszelben találkozik Aleksandar Vucic szerb elnökkel. Kurti és Vucic egyaránt nyitott az EU közvetítésével folyó tárgyalásra, de a közelmúltban kevés érdemi eredményt sikerült elérni ezeken a megbeszéléseken.

Koszovó 2008-ban függetlenedett Szerbiától, a belgrádi vezetés azonban azóta is saját déli tartományaként tekint az országra. A Koszovóban élő szerbek az ország 1,8 milliós lakosságának mintegy 5 százalékát teszik ki, míg a lakosság túlnyomó része albán nemzetiségű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?