Külföld

Koronavírus – A WHO aggódik „a korábbi kapcsolat nélküli” fertőzések miatt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik az olyan koronavírusos megbetegedések miatt, amelyeknél nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a járvánnyal, bár Kínán kívül viszonylag kicsi az ilyen esetek száma – írta szombaton a szervezet főigazgatója a Twitteren.
MTI

2020. február 22. 17:31

koronavírus
- TASR-felvétel

Az ilyen esetek közé tartoznak, amikor a beteg nem járt Kínában, vagy nem volt kapcsolatban fertőzött személlyel – írta Tedrosz Adanom Gebrejeszusz.

A jelentések szerint a tüdőgyulladással járó kór a páciensek 80 százalékánál enyhe lefolyású, és a betegek 20 százalékának válságos az állapota. A jelentett esetek 2 százalékánál halt meg a beteg.

„A legnagyobb gondunk az, hogy a COVID-19 a gyenge egészségügyi rendszerrel bíró országokra is kiterjedhet” – mondta írta a főigazgató. „Készültségi és reagálási stratégiai programot is közétettünk, amelyben 675 millió dolláros támogatást kértünk a legsérülékenyebb országoknak nyújtandó támogatásra”.

Tedrosz bejelentette, hogy az ENSZ-szervezet a közeli hetekben 60 ezer újabb vírustesztet küld 19 országba.

Szombaton egy második olasz beteg – egy nő – is meghalt koronavírus-fertőzésben. Olaszországban a fertőzések száma elérte a 28-at, 26 ember Lombardiában, ketten pedig a szomszédos Veneto tartományban bizonyultak vírushordozónak. Olaszország mintegy tíz északi településén az első eset észlelése után a hatóságok bezárták a közintézményeket, az intézkedés mintegy 50 ezer embert érint.

Dél-Korea szombaton bejelentette, hogy 433-ra emelkedett a fertőzöttek száma. A járványügyi központ korábbi közleményében még 346 paciens szerepelt.

A Samsung Electronics bejelentette, hogy egy koronavírus-fertőzéses eset miatt hétfő reggelig bezárja Gumiban működő mobiltelefongyárát. Az az emelet, ahol a fertőzött alkalmazott dolgozott, kedd reggelig zárva tart.

Hupej tartomány kormányzata szerint a koronavírus lappangási ideje 27 nap is lehet. Ezt azután közölték szombaton, hogy egy 70 éves férfinél, aki január 24-én tért vissza a lakóhelyére Ecsouból, ahol fertőzött nővérével érintkezett, és 27 nap után jelentek meg nála a tünetek, február 20-án állapították meg a fertőzést – áll a hupeji kormányzat honlapján.

Iránban szombaton 10 újabb megbetegedést jelentettek be, a fertőzöttek száma így 28, és újabb halottja is van a kórnak a korábbi négy után – közölte az egészségügy-minisztérium szóvivője. Az új iráni fertőzöttek egyike Morteza Rahmanzedeh, Teherán 13. kerületének polgármestere – jelentette az állami televízió.

Irán szerdán jelentette be, hogy két ember meghalt a fertőzésben a síiták szent városában, Komban.

A szomszédos Irak csütörtökön „újabb rendelkezésig” megtiltotta állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak.

A Kuwait Airways légitársaság bejelentette, hogy felfüggeszti iráni járatait.

Az ausztrál kormány szombaton bejelentette, hogy engedélyezi egyes kínai hallgatóknak, hogy belépjenek az országba. A szünidő után kínai diákok ezrei nem tudtak visszatérni az iskolákba és egyetemekre, mert a kormány a koronavírus-járvány miatt beutazási tilalmat rendelt el a kínaiak ellen. A tilalom feloldása mintegy 760, nem a járvány gócából, Hupej tartományból érkező diákra vonatkozik. Az eseteket egyedileg bírálják el, és a diákok érkezéskor kéthetes karanténba kerülnek.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Változik a kiutazási formanyomtatvány

Változott a kiutazási formanyomtatvány

Végh Attila

Végh Attila: A ketrecben teljesen másképp érzi magát az ember

Alapszabály-ellenesnek vélik Berényi lépését

Matovič: Berényi barátommal ebédeltem

utazás

A fellendülésre várnak az utazási irodák

eKaranténa

Csaknem 2000 felhasználója van már az eKaranténa alkalmazásnak

somorjai edzés

Horváth Csaba: „12 fordulót már nem lehet lejátszani“

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.