Kormányzó: Harkiv megyének csupán a hat százaléka maradt orosz kézen

ukrán válság k

Harkiv megye területének már csupán hat százaléka maradt orosz megszállás alatt – jelentette ki Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója egy keddi tévéműsorban, egyúttal megerősítette, hogy az ukrán hadsereg visszafoglalta Kupjanszk-Vuzlovij települést az Oszkil folyó balpartján.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál megyei kormányzók közléseiből készített összeállításában kiemelte, hogy a luhanszki régióban az ukrán katonák hét településnél verték vissza az orosz csapatok rohamát, eközben azonban az orosz erők továbbra is támadásokat hajtottak végre az ország déli és keleti részén lévő települések ellen.

Donyeck megyében hétfő este Kramatorszkra és Szlovjanszkra mértek csapást az oroszok, négy helyi lakos sérült meg. Hétfőn három civil vesztette életét és 13-an sebesültek meg a régióban az orosz támadások következtében.

Harkiv megyében több települést masszívan ágyúztak az orosz erők, a Pervomajszke elleni támadás halálos áldozatainak száma nyolcra nőtt, életét vesztette egy 15 éves gyerek is. A kupjanszki járásban öt sérültet szállítottak kórházba.

A déli Herszon megyében a helyzet továbbra is rendkívül feszült, heves harcok folynak. Az orosz erők több települést ágyúztak. A viszokopilljai kistérségben többen megsérültek, számuk azonban nem ismert. Az ukrán déli műveleti parancsokság jelentése szerint az ukrán légierő kilenc csapást hajtott végre, a rakéta- és tüzérségi egységek 310 feladatot teljesítettek. Csapást mértek Beriszlav térségében ellenséges fegyverek és felszerelések koncentrációs területére, megerősítették az Antonyivszkij híd tűz alatt tartását, és lehetetlenné tették az átkelőhely használatát a Nova Kahovkánál.

Az éjjel és a reggeli órákban orosz támadás érte az északkeleti Szumi megyét, délen Odessza és Mikolajiv, keleten pedig még Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk megyét is. Ezekből a régiókból civil áldozatokat nem jelentettek.  

Az ukrán vezérkar reggeli jelentése szerint az orosz erők az elmúlt napban három légvédelmi rendszert és mintegy 550 katonát veszítettek. A kijevi katonai vezetés összesítése szerint Ukrajnában eddig hozzávetőleg 57 750 orosz katona halt meg.    

Az ukrán légierő arról számolt be a Telegram üzenetküldő alkalmazáson, hogy a légvédelem megsemmisítette mind a három iráni gyártású kamikaze drónt, amellyel az orosz erők csapást próbáltak mérni Mikolajiv megyére.

Közben Kijevbe látogatott Catherine Colonna francia külügyminiszter, hogy ” – mint a Twitteren írta ” – országa támogatásáról biztosítsa Ukrajnát. Tárcája a Twitteren arról tájékoztatott, hogy a napokban Ukrajnába érkeztek a francia csendőrség bűnügyi kutatási intézetének szakértői, akik segítenek a Harkiv megyei Izjumban az orosz csapatok által elkövetett háborús bűntettek kivizsgálásában. Colonna bemutatta a francia szakértőket az ukrán főügyésznek. „Franciaország Ukrajna mellett áll a büntetéselkerülés elleni harcban” – húzta alá a francia külügyminisztérium.

Az ukrán vezérkar jelentésében közölte azt is, hogy Herszon megye orosz megszállás alatti része teljesen le van zárva a ki- és beutazás elől. A jelentés szerint a zaporizzsjai atomerőműben továbbra is feszült a helyzet. Az erőmű alkalmazottai nem akarnak együttműködni az oroszokkal, és el akarják hagyni az orosz megszállás alá került területet. Az ukrán katonai hírszerzés sajtószolgálata közleményében arról írt, hogy a zaporizzsjai atomerőműnek otthont adó Enerhodar városból az oroszok nem engedik kiutazni az ott lakókat.

Közben változások léptek életbe Ukrajnában az államhatár átlépésére vonatkozó szabályokban: ezentúl korlátlan számú alkalommal hagyhatják el az országot a fogyatékkal élőket kísérő katonakorú férfiak ” – számolt be az Ukrajinszka Pravda.

Vadim Bojcsenko, az orosz megszállás alá került Mariupol polgármestere sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy több mint tízezer mariupoli férfi kaphat behívót az orosz hadseregbe. A mariupoli városi tanács közzétett egy mobiltelefonos képernyőfotót, amelynek tanúsága szerint a mariupoliak sms-ben kapnak orosz nyelvű felszólítást, hogy szeptember 29-én jelentkezzenek a lakhelyük szerinti toborzóirodában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?