Kína: a térség országai látnák kárát az izraeli–iráni konfliktus kiszélesedésének

iráni drón- és rakétatámadás

Ha az izraeli–iráni konfliktus tovább eszkalálódik vagy kiszélesedik, annak súlyos következményeit elsőként a közel-keleti országok szenvednék el – figyelmeztetett Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn, a pekingi tárca szokásos sajtótájékoztatóján.

A szóvivő hangsúlyozta: Kínát mély aggodalommal tölti el, hogy Izrael támadást indított Irán ellen, ami a katonai feszültség hirtelen kiéleződéséhez vezetett.

Peking felszólítja az érintett feleket, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a feszültség mielőbbi enyhítésére, és akadályozzák meg a térség további destabilizálódását – közölte Kuo. Hozzátette: emellett a két félnek meg kell teremtenie a feltételeket a kialakult konfliktus tárgyalásos rendezéséhez való visszatéréshez.

A szóvivő emlékeztetett: Vang Ji kínai külügyminiszter a napokban külön-külön telefonon egyeztetett izraeli kollégájával, Gideon Szaárral, valamint az iráni külügyminiszterrel, Abbász Aragcsival. A kínai tárcavezető a két felet párbeszédre szólította fel a nézeteltérések rendezése érdekében.

Vang Ji kijelentette: Kína elutasítja a nemzetközi viták erőszakos vagy szankciókon alapuló rendezését, és következetesen a párbeszéd útján történő megoldást szorgalmazza. Ennek alapján Peking határozottan ellenzi, hogy Izrael a nemzetközi jogot megsértve katonai csapást mérjen Iránra – különösen a nukleáris kérdés politikai rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítések közepette.

A kínai külügyminiszter elítélte Izrael támadását, amely sérti Irán szuverenitását, biztonságát és területi integritását. Különösen aggasztónak nevezte az iráni atomlétesítmények elleni csapást, amely szerinte veszélyes precedenst teremthet.

A fegyveres fellépésre utalva a szóvivő hangsúlyozta: a fegyveres erő alkalmazása nem vezethet tartós békéhez, a nemzetközi vitákat kizárólag párbeszéd és egyeztetés útján lehet rendezni. Mint mondta, csak a közös biztonság elvének érvényesítésével lehet valóban kezelni az érintett felek jogos aggodalmait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?