Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatást kapott a hadserege által kidolgozott tervekről, amelyek értelmében rakétatámadást hajtanának végre a Guam amerikai külbirtok térségében. A Pentagon szerint a konfliktus háborúvá szélesedhet.Phenjan/Washington.
Kim kezében a Guam elleni rakétatámadás terve
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatást kapott a hadserege által kidolgozott tervekről, amelyek értelmében rakétatámadást hajtanának végre a Guam amerikai külbirtok térségében. A Pentagon szerint a konfliktus háborúvá szélesedhet.
Phenjan/Washington. A phenjani rezsim vezetője úgy fogalmazott, hogy még egy ideig figyelemmel kíséri az USA cselekedeteit, mielőtt döntést hozna az ügyben. Az észak-koreai vezető országa rakétaerőinek főhadiszállásán tett látogatásakor ugyanakkor aláhúzta, kész elrendelni a támadást, s úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok már érzi a „hurkot a nyaka körül”, amit saját háborús csörtéje váltott ki. Hangsúlyozta: a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek tükrében, az amerikaiak „józanul mérlegeljék, mit nyerhetnek és mit veszthetnek”. Az USA-nak, amely elsőként telepített nukleáris fegyvereket Észak-Korea közelébe, elsőként kell meghoznia a helyes döntést, és tettekkel igazolnia, hogy enyhíteni szeretne a Koreai-félszigeten kialakult feszültségeken, illetve el akar kerülni egy veszélyes katonai összecsapást – hangoztatta Kim Dzsong Un.
James Mattis amerikai védelmi miniszter arra figyelmeztette Észak-Koreát, ha rakétát indít az USA ellen, a konfliktus háborúvá szélesedhet. A Pentagon (védelmi minisztérium) vezetője leszögezte: az Egyesült Államok „perceken belül” meghatározza a rakéta röppályáját, s ha Guam szigete ellen irányul, „azonnal leszedjük”. James Mattis mindazonáltal hangsúlyozta: a döntés a válaszlépésről Donald Trump amerikai elnök jogkörébe tartozik. Észak-Korea a múlt héten jelentette be, hogy fontolgatja négy ballisztikus rakéta indítását Guam irányába. Az Egyesült Államoknak nem áll szándékában rendszerváltozást előidézni Észak-Koreában – állította a The Wall Street Journal című napilapban megjelent közös véleménycikkében James Mattis amerikai védelmi miniszter és Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője. A két miniszter hangsúlyozta: az USA-nak „nem áll érdekében a rendszerváltozás, vagy Korea felgyorsított újraegyesítése, és Washington nem keres semmiféle ürügyet arra, hogy csapatokat állomásoztasson a demilitarizált övezettől északra”.
Nem lehet katonai akció a Koreai-félszigeten Szöul beleegyezése nélkül, ugyanakkor a dél-koreai vezetés mindent el fog követni, hogy megakadályozzon egy háborút – jelentette ki tegnap Mun Dzse In dél-koreai elnök. A Koreai-félszigeten csak Szöul dönthet katonai akcióról, más pedig nem határozhat ilyesmiről Dél-Korea hozzájárulása nélkül – hangsúlyozta Mun Dzse In televízióban közvetített beszédében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.