Kaja Kallas: Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra

kallas k

A nemzetközi összefogás már meggátolta Oroszországot abban, hogy katonai céljait elérje, de ez még nem elegendő: továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra, és tovább szükséges támogatni Ukrajnát, valamint felkészülni a háborút követő időszakra – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden.

Az Európai Parlament plenáris ülésén az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák és az igazságos béke címmel tartott vitáján Kaja Kallas hangsúlyozta, Oroszországot még nagyobb nyomás alá kell helyezni további szankciókkal, és meg kell akadályozni, hogy kikerülje ezeket.

A szankciók már megfosztották Oroszországot legalább 450 milliárd dollár forrástól és 154 milliárd dollár egyéb bevételtől – hangoztatta.

A tagállamok hozzájárulásával és közreműködésével az EU a következő, 19. szankciós csomagot készíti elő – tájékoztatott.

Kijelentette: Oroszország nem fogja leállítani a háborút egészen addig, amíg rá nem kényszerül.

Európa az egyik legnagyobb piaca az orosz energiának, de 2027-re az uniós tagországok remélhetőleg már egyáltalán nem fognak orosz gázt és olajat importálni – mondta.

„Az üzenet Oroszországnak egyszerű: nem hagyjuk, hogy megnyerje a háborút” – fogalmazott Kallas, majd hozzátettre: ameddig Oroszország folytatja a háborút, addig folytatni kell Ukrajna támogatását. Az Ukrajnának felajánlott kétmillió lőszer 80 százalékát már sikerült átadni az országnak annak érdekében, hogy megvédhesse önmagát, a civileket, és vissza tudja szorítani az oroszokat – közölte.

A legerősebb biztonsági garancia Ukrajna számára az erős hadsereg és védelmi iparának erősítése – tette hozzá az uniós főképviselő.

Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos a vitában azt mondta, Ukrajna útja az Európai Unióba a túlélést és a szuverenitás megőrzését jelenti. Az uniós csatlakozás hosszú távú biztonságot jelent nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa számára – hangsúlyozta.

Az uniós csatlakozás a legegyértelműbb és legerősebb garancia Ukrajna biztonságának szavatolására. Minden reform, minden megnyitott csatlakozási fejezet egyértelmű üzenet Moszkva számára, hogy Ukrajna európai jövője visszafordíthatatlan – tette hozzá a bővítési biztos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?