Johnson már nincs az intenzív osztályon

Boris Johnson

Már nincs az intenzív osztályon Boris Johnson brit miniszterelnök – közölte csütörtök este a Downing Street.

A londoni kormányfői hivatal szóvivőjének rövid nyilatkozata szerint Johnsont – aki az új koronavírus okozta betegsége miatt szorul kórházi kezelésre – a londoni St. Thomas kórház intenzív osztályról egy normál kórterembe vitték át.

A szóvivő megfogalmazása szerint a kormányfőt továbbra is szoros orvosi megfigyelés alatt tartják lábadozásának jelenlegi korai szakaszában.

A Downing Street illetékese közölte, hogy Boris Johnson rendkívül jó hangulatban van.

Az 55 éves Johnsont vasárnap este vitték be a St. Thomas kórházba, miután megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, és betegségének egyes tünetei tíz nap elkülönítés után sem múltak.

A Downing Street hétfőn késő este jelentette be, hogy Johnsont átvitték a kórház intenzív osztályára, miután állapota romlott.

Az intenzív kezelés kezdete óta elhangzott hivatalos tájékoztatások rendre hangsúlyozták, hogy Johnson a rutinszerűen adott oxigénen kívül nem szorul semmiféle légzéssegítő eljárásra, így lélegeztetőgépre sem, és nincs tüdőgyulladása.

A Downing Street szerda esti tájékoztatóján hangzott el először, hogy a miniszterelnök állapota javulásnak indult; az addigi tájékoztatások stabil állapotról szóltak.

Johnson szóvivőjének csütörtöki első nyilatkozata úgy hangzott, hogy a javulás azóta is folyamatos; a miniszterelnöki hivatal nem sokkal később tudatta, hogy a kormányfő már nem szorul intenzív kezelésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?