Jogszabály-tervezetet készítenek elő Iránban, hogy kilépjenek az atomsorompó-egyezményből

iráni drón- és rakétatámadás

Jogszabály-tervezetet készítenek elő az iráni parlamentben azzal a céllal, hogy az ország kilépjen az atomsorompó-egyezményből – jelentette be hétfőn az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Eszmail Bakaei hozzátette: Teherán továbbra is ellenzi tömegpusztító fegyverek előállítását.

„A javaslat előkészítése most folyik, az ügyben egyeztetni fognak a törvényhozókkal” – mondta el a szóvivő.

Bakaei úgy fogalmazott, hogy a péntek hajnalban megkezdett izraeli támadás „természetesen hatással van az állam stratégiai döntéseire”. Utalt arra, hogy Izrael azt követően indította meg támadását, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Iránt elmarasztaló határozatot fogadott el múlt csütörtökön.

„Akik megszavazták a határozatot, előkészítették a terepet a támadáshoz” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy „a cionista rezsim az egyetlen olyan állam a térségben, amely rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel”.

Maszúd Peszeskján iráni elnök hétfőn újra leszögezte, hogy a nukleáris fegyverek fejlesztése ellentétes Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője egyik vallási rendeletével.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója eközben hétfőn Bécsben kiadott tájékoztatójában azt közölte, hogy az ügynökség „továbbra is jelen van és jelen is marad Iránban, hogy – amint a biztonsági helyzet lehetővé teszi – folytassa az ellenőrzéseket az atomsorompó-egyezményben előírtaknak megfelelően”.

Grossi közölte, hogy nincs jele további károknak a natanzi és a fordói urándúsító létesítményekben.

A NAÜ korábban arról tájékoztatott, hogy a natanzi urándúsító komplexum föld feletti része megsemmisült múlt pénteken az izraeli támadás következtében. Bár a föld alatti létesítményben nem volt jele annak, hogy fizikai károk keletkeztek volna, az energiaellátása megrongálódott, ami esetleg a centrifugákban is károkat okozhatott.

Szombaton a NAÜ arról is hírt adott, hogy az izraeli támadás megrongált négy épületet az iszfaháni atomlétesítményben. Grossi hétfőn közölte, hogy ott a központi labor, egy uránátalakító, egy üzemanyag-kazettákat gyártó üzem és egy építés alatt álló részleg volt érintett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?